NÉMETH ZSOLT külügyminisztériumi államtitkár: Tisztelt Frakcióvezető Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Elnök Úr! Ami a romániai ciánszennyezés szándékosságára irányuló hipotézise Csurka Istvánnak, ezt sajnos nincs módomban megerősíteni. Erre a szándékosságra (Moraj az MSZP és az SZDSZ soraiból. - Közbeszólás ugyanonnan: Miért sajnos?! - Az elnök csenget.) nincsen semmiféle bizonyíték a mérgezéssel kapcsolatosan. Másodszor is, az Iliescu-féle román ellenzéknek az Európa-ellenességével kapcsolatban hadd húzzam alá, frakcióvezető úr, hogy ezzel kapcsolatban is a helyzet jelenleg még tisztázatlan, nem tudjuk az Iliescu-féle politikai erők viszonyát sem a szélsőségességhez, sem a kisebbségi jogok vonatkozásában, sem pedig az Európai Unió tekintetében.

Ezért nagyon fontosnak tartom, hogy az elkövetkezendő év során a romániai választási kampánnyal kapcsolatosan a magyar belpolitika minél nagyobb visszafogottságot tanúsítson. Lehetséges, hogy egy Európa-ellenes irányvonal fog felülkerekedni, ugyanakkor az is lehetséges, hogy felismeri a romániai ellenzék, hogy nem lehet ott folytatni, ahol 1996-ban a román ellenzék abbahagyta, az egyedüli lehetősége, hogy igenis elfogadjon egy eurokonform álláspontot.

A harmadik megjegyzésem pedig azzal a megjegyzésével kapcsolatos, hogy Trianonban kezdődött a Tisza szennyezése.

(14.30)

Hadd jegyezzem meg, tagadhatatlan, hogy a Kárpát-medence egy ökológiai egységet alkot, a magyar kormány számára ezért rendkívül fontos, hogy azokat a kétoldalú katasztrófaelhárítási és határvízvédelmi egyezményeket végre megköthessük, amelyeket sajnálatos módon az elmúlt tíz évben a román fél sem kidolgozni, sem aláírni, sem ratifikálni nem volt hajlandó. Örömünkre szolgál az is, hogy ebben a kérdésben nem csupán a kétoldalú múlt heti bukaresti tárgyalásaim alapján van némi elmozdulás, hanem Verheugen úrnak, az Európai Unió bővítési biztosának az álláspontja is teljesen egyértelmű, elfogadhatatlannak tartja azt az álláspontot, amely ezen megállapodások megkötését halogatni próbálja, vagy, ne adj' isten, megpróbálja megakadályozni.

Azt hiszem, ezt az alkalmat mindenféleképpen a konkrét kárnak az elhárításán túlmenően ki kell használnia a két félnek arra, hogy ezeket a megállapodásokat megköthessük, és ezáltal megteremtsük az egyértelmű jogi alapot arra, hogy elkerülhetőek legyenek azok a katasztrófák, amelyeknek most sajnálatos módon az áldozatai lettünk.

Köszönöm a figyelmet. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu