FARKAS IMRE (MSZP): Köszönöm szépen, elnök asszony. Pap János képviselőtársamnak azt mondanám el, hogy a szentély típusú holtágakról itt abszolút nem kell beszélni, mert azok sorsát elég jól rendezik. Én azt mondtam, hogy a további holtágakról van szó. Azt gondolom, hogy éppen a mostani határozat szövege a nagyon álságos, mert azt mondja, hogy készüljön javaslat a feladat megoldására.

Én sem azt mondom, hogy fel kell számolni vagy vissza kell sorolni a holtágakat. Nyilvánvalóan az lenne a jó helyzet, ha a holtág megmentéséhez rendelkezésre állnának a források. Akkor eleve nincs szükség visszasorolásra! De úgy gondolom, hogy ha erre nincs forrás és nem tud az állam biztosítani és az önkormányzat sem tudja megoldani vagy más, aki működteti a holtágat, akkor mégis korrekt módon szembe kell nézni azzal, hogy mi lesz annak a holtágnak a sorsa, és nem lehet betegesen ragaszkodni ahhoz, hogy ezt a szintet fenn kell tartani.

Ilyet mondani, képviselőtársam, hogy ne legyenek bevezetve a holtágakba szennyvizek! Hát a mai állapot szerint a nagy városokat ellátó folyóknál nem tudja megoldani az ország, hogy szennyvíz ne vezetődjön be ezekbe a folyókba! Hát hogyan oldható meg ez a holtágak esetében? Hogyan oldható meg egy olyan holtágnál például, amely a mezőgazdaság céljait is szolgálja, illetve a vízszintszabályozásban komoly szerepe van, például a belvizek levezetésében? Itt eleve ezeket a vizeket be fogják vezetni, és ezek tartalmaznak bizonyos szennyeződéseket.

Azt gondolom, hogy valóban szembe kell nézni ezzel a problémával. Nem azt tartom jó megoldásnak, hogy legyenek visszaminősítve a holtágak; kapjanak elegendő forrásokat, de mindannyian tudjuk, hogy minden holtágnak erre a közeljövőben nem lesz lehetősége. Ezért kérem, hogy ezt a feszültséget gondoljuk át és oldjuk meg.

Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu