FILLÓ PÁL, a foglalkoztatási és munkaügyi bizottság elnöke, a napirendi pont előadója: Igen tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Kedves Képviselőtársaim! Szeretném röviden indokolni bizottságunk országgyűlési határozati javaslat címszó alatt benyújtott önálló indítványát.

Kedves Képviselőtársaim! A foglalkoztatási és munkaügyi bizottság fennállása óta rendszeresen találkozott azzal a súlyos problémával, hogy azok a valamikori munkavállalók, akik valamilyen ok folytán vállalkozásba kezdtek vagy kényszervállalkozásba kényszerültek, ezeknek az embereknek a szociális ellátása gyakorlatilag a jelenlegi törvények szerint a nullával egyenlő, semmilyen ellátásban nem tudnak részesedni. Gyakorlatilag teljesen kiszolgáltatottá válnak, amennyiben a vállalkozásuk csődöt mond, nem jár részükre munkanélküli-ellátás, és sorolhatnám a többi problémát.

Néhány szóval szeretném indokolni javaslatunkat, hiszen az elmúlt évek során robbanásszerűen nőtt az a gyakorlat, hogy a munkaviszonyt - esetenként még a közalkalmazotti munkaviszonyt is - a polgári jogviszonyon alapuló, tehát vállalkozási vagy megbízási szerződéses foglalkoztatással váltják fel a munkaadók. Ezt a jelenséget nem véletlenül nevezik sokan a munkajog alóli menekülésnek. Mögötte a gazdaság átalakulása áll. Hiszen amíg a rendszerváltást megelőzően a foglalkoztatásban az ipari és mezőgazdasági területen is a nagyvállalatok, szövetkezetek voltak túlsúlyban, addig a korszerű nemzetgazdaságban a szolgáltatások, a kis- és középvállalkozások, mikrovállalkozások nyertek teret.

Amíg az előző szerkezetnek megfelelt a klasszikus, általában határozatlan időre szóló munkaviszony, addig az új gazdasági szereplők számára sok esetben túlzottan merev keretet jelent a hagyományos lehetőség.

Egy 1988-as felmérés szerint Magyarországon a nagyvállalatoknál is - tehát hangsúlyozom, nemcsak a vállalkozásoknál, hanem a nagyvállalatoknál is - mintegy 40 százalékra tehető a határozott idejű, illetve a polgári formában működtetett munkavállalók száma.

Kétségtelen, hogy ebben az átalakulásban a fő mozgató erő a munkaadók részéről az, hogy a munkaerő költségeit csökkentsék, saját versenyképességüket növeljék. Ugyanakkor el kell mondjam, hogy a polgári jogviszonyban, tehát a vállalkozási, illetve megbízási szerződésben való foglalkoztatás a munkaviszonnyal járó valamennyi járulékos költségtől megszabadítja a munkaadókat: nem kell fizetett szabadságot, bérterhelő járadékokat, betegszabadságot, utazási költséget és egyebeket fizetniük. Sőt, az esetek jó részében még a munkahely kialakításáról, a szerszámokról, a munkaruháról és egyebekről sem nekik kell gondoskodni.

Ami a munkaadó oldalán előnyként és nyereségként jelentkezik, az a munkavállaló oldalán egyértelmű hátrányként és veszteségként valósul meg. Nem véletlen az, tisztelt képviselőtársaim, hogy a bizottságunk egyhangú szavazással úgy ítélte meg, eljött az ideje annak, hogy a kormányzat áttekintse a polgári jogviszonyban történő foglalkoztatás gyakorlatát, és hogy határozza meg azokat a kritériumokat, amelyek fennállása esetén az ilyen jogviszony munkaviszony jellegűnek minősül, és ezáltal a munkavállalót feljogosítja arra, hogy bizonyos, a munkaviszonyénál korlátozottabb, de munkajogi védelemben részesüljön.

(15.50)

E védelem körébe tartozhat annak a problémának a megoldása, hogy az úgynevezett kényszervállalkozásba kényszerített munkavállalók számára is megteremtsük a munkanélküli-ellátások elérésének lehetőségét.

Tisztelt Képviselőtársaim! Tudjuk, tisztában vagyunk azzal, hogy bonyolult és összetett problémáról van szó. Ezért országgyűlési határozati javaslatunkban arra teszünk javaslatot, hogy a kormány tekintse át ennek a problémának a megoldási lehetőségeit, és ezt záros határidőn belül terjessze a tisztelt Ház elé.

Ezért kérem a tisztelt képviselőtársaimat, hogy támogassák bizottságunk önálló indítványát azért, hogy enyhíteni tudjunk a kényszervállalkozásba fogott, sokszor kényszerített egykori munkavállalók helyzetén legalább akkor, amikor a legsúlyosabb élethelyzetben munkanélkülivé válnak.

Köszönöm a figyelmüket, és kérem, hogy támogassák a javaslatunkat. Köszönöm. (Taps az MSZP és az SZDSZ padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu