TÓTH ISTVÁN (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Ház! Látható, hogy hosszú út vezetett ehhez a beszámolóhoz, ehhez a jelentéshez, és éppen ezért logikus, hogy az előzményeket itt mindenki interpretálja.
Úgy tűnik, hogy ebben az MSZP-s képviselőtársaim csatát vesztettek, mert az előzményeket mindenképpen úgy látjuk, hogy a privatizáció egy alapvetően rossz helyzetet teremtett, alapvetően monopolhelyzetet teremtett, alapvetően 8 százalékos nyereség, szerződésben rögzítve a mai árakon, a nyugati befektetőknek egy igen kiváló terep, amikor a saját területükön 2-3 százalékos profitért harcolnak, itt pedig megkapták azt a 8 százalékot, amelyet önök a szerződésben garantáltak.
Éppen ezért manapság a szerződések tisztántartása és betartása miatt csak a piacnyitás lehet az eszköz, amely az energiafogyasztóknak egyáltalán lehetőséget nyújt arra, hogy a piacnyitással több piaci szereplővel versenyeztetni lehessen az árakat, azokat az energiaárakat, amelyeket bizony az önök történelmében igen magasra felsrófoltak.
Köszönöm, elnök úr.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés