DR. CSÁKABONYI BALÁZS (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Kicsit röstellem is magam, hogy a vita nem tudom, már hányadik órájában ugyan, de megszólalok, nem a vita érdemében, hanem ebben az egyetlenegy kérdésben, hogy ki jogosult országgyűlési határozati javaslattervezetet benyújtani egy bizottság nevében. Miután a bizottság azt elfogadta, utána az elnök aláírhatja és benyújthatja. De ameddig az illetékes, a jogosult, az illetékes bizottság azt nem fogadja el, addig nincs joga az elnöknek azt benyújtani, mert nem önálló képviselői indítványról van szó, hanem önálló bizottsági indítványról.

Megítélésem szerint ez töretlen gyakorlata a Ház valamennyi bizottságának. Négy éven keresztül elég sok ülését vezettem az alkotmányügyi bizottságnak én is, de soha eszembe nem jutott volna, hogy a bizottsági önálló indítványt ne vitassa meg a bizottság, ne szentesítse azt, tehát többséggel ne fogadja el, mert azt csak utána lehet benyújtani.

Az valóban eljárásjogi kérdés, hogy vajon érvénytelen beadvány alapján lehet-e valamiről érdemi vitát folytatni. Ezért fordultak a Ház elnökéhez, és kérték azt, hogy vagy ő döntsön benne, vagy pedig szükség esetén adja ki az ügyrendi bizottságnak, hogy ebben a kérdésben foglaljon állást. Egyetértek Keleti György képviselőtársammal abban, hogy erről már valóban nem szabadna tovább vitatkozni, mert a rádióhallgatók joggal vonják le mindazokat a konzekvenciákat, amelyeket ő elmondott. (Keller László: A felelősség az övé.) A felelősséget pedig majd szerintem eldönti a rádióhallgató, és majd eldönti az, aki erről a vitáról és ennek érdeméről tudomást szerez.

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP és az SZDSZ padsoraiból.)

Forrás: parlament.hu