GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Én Nyitray képviselő úrral szeretnék vitatkozni, mikor azt mondta, hogy miért foglalkozunk a körülményekkel. Ne haragudjon, kedves képviselőtársam, nekünk, képviselőknek mindössze ez a néhány oldalas, 15 oldalas anyag áll rendelkezésünkre, plusz a határozati javaslat. Mi nem vettünk részt azokon az üléseken, de tőlünk majd az elnök úr el fogja várni néhány hét múlva, hogy valamilyen véleményt nyilvánítsunk erről a jelentésről. És majd egy későbbi hozzászólásban én mint kívülálló szeretnék ezekkel részletesen foglalkozni, de ne haragudjon már, amikor úgy kezdődik valami, hogy fölállt Gál Zoltán képviselőtársunk, aki azt mondta, hogy a rá vonatkozóak teljesen valótlanok...! Tovább folytatom: szinte minden egyes pontot, ahogy lezárnak, az a bizonytalanság, hogy is, nem is, a végén azt mondja, hogy mérlegeltük és megállapítottuk.

Még talán annyi időm van, szeretném a figyelmükbe idézni, és egyszerűen nem is értem, hogyan működött a bizottság, amikor megalakult március 19-én, és ebben a jelentésben azt mondja: a vizsgálóbizottság az összefoglaló jelentés javaslatainak részbeni végrehajtását látja abban a körülményben, hogy a cég ügyvezetése '98. április 3-án megváltozott. Tessék csak elgondolni, mit csináltak önök?! Most tettek megállapításokat, és ezeket '98. április 3-án valaki végrehajtotta? Hát erről akarják, hogy mi döntést hozzunk, és ne akarjuk megismerni a részletes meg a mögöttes információkat? Tényleg viccet és paródiát tetszenek csinálni ebből a Házból! Köszönöm szépen. (Taps az MSZP és az SZDSZ padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu