KELETI GYÖRGY (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársam! Ugyanezt a gondolatot szeretném folytatni, ugyanis megítélésem szerint a Céginformáció volt Orbán Viktor kezében augusztus 25-én, és abból vonta le ezeket a következtetéseket. Mindjárt megpróbálom bizonyítani. Ezt a bizottság előtt már megpróbáltam, de természetesen figyelmen kívül hagyták.
Először is, amit említett Bauer Tamás, az teljesen jogos, hiszen ugyanazt a 27 nevet, de még sorrendben is azt a 27 nevet olvasta föl, amit ez a bizonyos Céginformáció tartalmaz; az MTI közleménye, és ez a névsor pontosan megfelel. De van még egy rendkívül elgondolkodtató dolog. Nevezetesen az, hogy Deutsch Tamás aznap este, amikor az Aktuálisban szerepelt, akkor azt mondta - idézek a szövegéből -: "Láttam, mi több, nálam is vannak ezek a papírok." Ezt követően, amikor rákérdez az újságíró, a műsorvezető, hogy tulajdonképpen mi is ez, akkor azt mondja, hogy "Valóban nem szeretnék találgatásokba bocsátkozni", satöbbi, satöbbi, "szó szerint idézem a dokumentum egy mondatát". És ezt mondja: "Az elkészült információk alapját jelenthetik egy más irányú megközelítésnek (sajtó)". Szeretnék idézni a Céginformációból: "Az elkészült információk alapját jelenthetik egy más irányú megközelítésnek (sajtó)." (Dr. Avarkeszi Dezső: Véletlen egybeesés!)
Teljesen véletlen a névsor sorrendje, teljesen véletlen az idézet belőle, és valószínűleg teljesen véletlen az is, amit Deutsch Tamás mond szintén ugyanebben az interjúban, amikor is azt mondja, hogy "Szóval milyen jellegű információ?", kérdezi a műsorvezető, Deutsch Tamás azt válaszolja: "Gazdasági jellegű információkat, alapvetően azt vizsgálták ezek az információk a titkos, törvénytelen információgyűjtés során, hogy a Fidesz vezetőinek, a Fidesz-vezetők családtagjainak, édesanyjuknak, édesapjuknak, testvérüknek, feleségüknek, azok rokonainak, barátainak milyen törvényesen bejegyzett és működő vállalkozásai vannak. Ez pontosan a Céginformáció."
Tehát én azt gondolom, hogy ez állt Orbán Viktor rendelkezésére, ebből beszélt, és kiderült, hogy ez nem titkos, nem törvénytelen, vagyis egy olyan dokumentum, amire nem lehetett volna ezt a vádat felépíteni, vagy legalábbis visszakozni kellett volna, és azt mondani, bocsánat, tévedtem.
Köszönöm. (Taps az MSZP és az SZDSZ padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés