KELETI GYÖRGY (MSZP): Köszönöm szépen a szót. Azért voltam kénytelen szót kérni, ugyanis ez a legnagyobb baj, ön tökéletesen rávilágított, Nyitray úr, a legnagyobb problémára. Ugyanis ehhez a bizottsági jelentéshez, amit idehoztak, azt nem engedték meg, hogy az ellenzék bármilyen kiegészítést, megjegyzést hozzáfűzzön. Szeretném elmondani azoknak, akik nem voltak jelen ugyanis ennek a megfigyelési bizottságnak az ülésén, a bizottság elnöke odahozott egy jelentést, azt akarta elfogadtatni. Ez itt van most mindenki előtt. Mi a bizottsági ülésen - és ez jegyzőkönyvben van - azt kértük, hogy szíveskedjék a bizottság elnöke meghallgatni az ellenzék álláspontját, halasszuk el a szavazást, és ne ezt fogadjuk el. Kosztolányi úr erre azt mondta - jegyzőkönyvezve van -, mivel ez az ő javaslatával ellentétes, ezért nem teszi fel szavazásra.
Kérem szépen, katasztrófa, ami ezen a bizottsági ülésen vagy a bizottsági üléseken volt! Kosztolányi úr azt szavaztatott meg, amit akart, a szavazógép, tisztelt MIÉP-es képviselőtársammal együtt, működött. Így igaza van önnek, Nyitray úr, ha arról akarunk beszélni, ami az igazság, arról nem tudunk beszélni, mert az nem kerülhetett be a bizottság jelentésébe az önök erőszakos, erőből történő bizottsági vezetése és szavazati eredménye alapján. Ugyanúgy, kérem szépen, nem történt meg a bizottság előtt az, hogy azt a határozati javaslatot, amit itt tárgyalunk, esetleg meghallgathattuk volna.
Azért, azt gondolom, a demokráciának vannak játékszabályai, amit illene betartani. Ezt egyébként úgy hívják, hogy Házszabály, vagy úgy hívják, hogy demokratikus jogok. Önök erről, úgy tűnik, nem akarnak tudomást venni. Vagyis én azt gondolom, hogy itt most tényleg arról van szó, van-e joga a miniszterelnöknek megvádolni egy előző kormányzati ciklust valamivel: ha van joga, akkor azt bizonyítania kell, hiszen akkor tényeken alapszik; ha nem tudja bizonyítani, akkor nincs joga, mert akkor megsértette a demokratikus játékszabályokat - olyat állít, ami valótlan.
Van-e joga egy bizottságnak benyújtani ide olyan anyagot, amit a bizottság meg sem tárgyal? Erről szól a kérdés, és mi azt szeretnénk, ha korrigálnánk, de úgy tűnik, hogy az önök számára ez reménytelennek tűnik. (Taps az MSZP és az SZDSZ padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés