KELETI GYÖRGY (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Sajnos egy erős kifejezéssel kell kezdenem: Kosztolányi úr, itt szembe mondom, ön hazudik.

Kérem szépen, tisztelt képviselőtársaim, én Kosztolányi úrnak elmondtam, hogy ez a megállapítás, amely szerint Horn Gyula, Gál Zoltán ott jártak volna a klubban, nem igaz. Önnek persze joga van letagadni, mert ez egy irodában, egy beszélgetésen történt. Még egyszer megismétlem, ön hazudik; én önnel közöltem, hogy Gál Zoltán és Horn Gyula ebben a klubban soha nem jártak. Ennek dacára ön ezt beírta. Ez az egyik.

A másik: az, hogy mi a nemzetbiztonsági bizottságban zárt ülést tartunk, az önök, az ellenzék határozatából ered, sőt szeretnék emlékeztetni rá - a televízió, az újságok ezt lehozták, azért emlékeztetnék így -, hogy amikor mi a nemzetbiztonsági bizottságban ennek az ügynek a tárgyalását kezdeményeztük, akkor önök rendelték el a zárt ülést, az önök szavazatai alapján. Mi nyilvános ülésen szerettük volna napirendre tűzni és megtárgyalni ezt a kérdést.

A harmadik, amit nagyon nehezen kezdek most már megérteni: ez az anyag hemzseg a tévedésektől. Ezt a mondatomat azért egy picit a házelnök úr felé is folytatnám, ugyanis ehhez a mondathoz nincs jogunk és módunk módosító javaslatot tenni. Ez az anyag tehát így fog a Magyar Köztársaság parlamentjének a dokumentumai közé kerülni, hogy tele van valótlansággal.

Még két dolgot említek, ami valótlan, és ami nyilvánvalóan Kosztolányi úr szándékos fogalmazása miatt van így. Hatodik oldal, középtájt: "A magánnyomozó a megbízás megváltoztatásával kapcsolatos aggályainak először csak hangot adott, majd 1997 áprilisában a megbízást egyoldalúan felmondta." Tessék megnézni a bizottság jegyzőkönyvét: a magánnyomozó a meghallgatás során elmondta, január 16-án a megbízást felmondta. Nem áprilisában.

Még egyet mondok, ami megint csak jellemző Kosztolányi úr módszerére. Negyedik oldal: "A vizsgálóbizottság munkáját 1999. július 12-ét követően figyelemmel kísérte dr. Majtényi László adatvédelmi biztos." Mint magyar állampolgár és mint sok-sok más magyar állampolgár is figyelemmel kísérte, Majtényi László ugyanis semmiféle felkérést nem kapott, hogy a bizottság munkáját figyelemmel kísérje, Majtényi László nem kért be magához bizottsági jegyzőkönyveket ezt követően, és Majtényi László nem mint adatvédelmi biztos; ezt ön azért írta be ide, hogy nyomatékot adjon az ön munkájának a pontosságára, hogy lám, még az adatvédelmi biztos is elfogadja ennek a bizottságnak a munkáját.

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiban.)

Forrás: parlament.hu