KELETI GYÖRGY (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Nem kérem, hogy a parlament elnöke védjen meg ebben a szituációban, amikor is a plenáris ülésen egy általános vitában azzal fenyegetnek, hogy bíróság elé fognak idézni. Azt gondolom, ez nem túl etikus, de már megszoktam.

Ugyanakkor azt kérem az elnök úrtól, hogy ideje lenne, ha vagy reagálna az elnök úr arra a levélre, amelyet 10 nappal ezelőtt küldtem önnek, vagy az ügyrendi bizottság foglalkozna ezzel a kérdéssel. Ugyanis az egésznek az eredete az, hogy Kosztolányi úrnak volt-e joga bizottsági vita és bizottsági állásfoglalás nélkül benyújtani egy bizottsági önálló indítványt.

Szeretném azt is hozzátenni: itt vagyunk néhányan a teremben, ahhoz nem kell túl nagy képzelőerő, hogy valaki összehasonlítson két mondatot. Az egyik mondat - idézek a jelentésből, ott van mindenkinél - így szól: "A vizsgálóbizottság felkéri a legfőbb ügyészt, vizsgálja meg...", különböző ügyeket. A határozati javaslatban, amely a bizottság önálló indítványa, a mondat így szól: "Az Országgyűlés felkéri a Magyar Köztársaság legfőbb ügyészét, hogy vizsgálja meg..." Azt gondolom - Kosztolányi úr, szíveskedjen belátni - , hogy nem ugyanaz a vizsgálóbizottság, mint a parlament. Ha valaki önhatalmúlag azt írja a vizsgálóbizottság helyett - amit elfogadott a bizottság a bizottság önálló indítványában -, hogy az Országgyűlés, akkor igenis meghamisította a bizottság állásfoglalását. Szeretnék továbbmenni, ugyanis ezek nagyon fontos dolgok.

Arra többek között, hogy lett volna rá mód, mert tegnap összeült a vizsgálóbizottság, megváltoztatni, illetve elfogadni egy határozati javaslatot. Ezt nem tették az urak, ehelyett azt csinálták, hogy elfogadtak egy olyan határozati javaslatot - Nyitray úr javaslatára -, amelyben legitimálják Kosztolányi úrnak ezt a, megítélésem szerint, házszabályellenes tevékenységét. És azt mondták ki, hogy a bizottság tudomásul veszi, hogy ezt csinálta Kosztolányi úr, sőt még azt is kijelenti a bizottság, hogy ők arra gondoltak, amikor neki adtak egy megbízást, hogy ezt kell csinálnia. (Derültség az MSZP padsoraiból.) Ez már tényleg a parlamenti demokrácia megcsúfolása!

Ugyanakkor még egyszer megkérdezem: szabad-e olyan határozati javaslatról, illetve olyan jelentésről tárgyalnunk, amelyik tele van tárgyi tévedésekkel? És ha a tisztelt parlament ezt elfogadja, akkor ezekkel a tárgyi tévedésekkel kerül ez be a Magyar Köztársaság parlamentjének dokumentumai közé. Ez ugyanis minősíti ezt a parlamentet.

Másodszor, megkérdezem: szabad-e határozati javaslatot bizottsági önálló indítványként benyújtani a bizottság tudta, beleegyezése nélkül. Mert ha szabad, akkor a következő lépés az, uraim, hogy önök ott, a túloldalon, a kormánykoalíció - természetesen a MIÉP-pel megtámogatva, mert amikor kell, mindig odadugja a szavazatát -, törvényeket fognak kihirdetni anélkül, hogy ezeket a parlament elfogadná. Meg fogják választani a köztársasági elnököt, úgy, hogy itt szó se kerül róla, kijelölik.

Eljutnak odáig, mert ez az első lépés, hogy felrúgják a parlamenti demokrácia alapjait, nevezetesen azt, hogy egy létező Házszabály, egy létező parlamenti hagyomány ellen azt csinálnak meg, amit akarnak (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret lejártát.), mert néhány fővel többen vannak ebben a parlamentben. Köszönöm szépen. (Vancsik Zoltán: Orbán felveszi a koronát! - Taps az MSZP és az SZDSZ padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu