KELETI GYÖRGY (MSZP): Én ugyan ígéretet tettem, de ismételten egy nyílt támadás érkezett, ezért szeretném elmondani a tisztelt képviselőtársaimnak, hogy mint a nemzetbiztonsági bizottság elnöke, természetesen igyekszem komoly napirendeket is tárgysorozatba venni.

(16.20)

Egyébként pedig hadd mondjam el, hogy minden bizottsági tagnak joga van a féléves munkatervünk kialakításánál javaslatot tenni, sőt a bizottsági ülés megkezdése előtt is tehet javaslatot, sőt még a bizottsági ülés alatt is, csak ahhoz kétharmados többség kell.

Ezen túl pedig szeretném, ha a házelnök úr a tájékoztatásomat figyelembe venné, hogy valóban öntől kaptam egy levelet, amiben felkért, hogy a nemzetbiztonsági bizottság a most itt tárgyalt határozati javaslatot és jelentést általános vitára való alkalmasság szempontjából bírálja el. Én a házelnök úr felkérése alapján ezt megtettem, mégpedig úgy, hogy a napirend keretén belül tájékoztattam az urakat, többek között Kosztolányi urat is, hogy megítélésem szerint házszabályszerűtlen a határozati javaslat. Azt gondolom, hogy az általános vitára való alkalmasság elbírálása többek között azt is magában hordozza, hogy alaki szempontból és egyéb körülmények alapján meg kell vizsgálni, hogy házszabályszerű-e ez a bizonyos határozati javaslat. Ezt tettük mi. Fölhívtuk az önök figyelmét, hogy micsoda felelősséget jelent, ha önök egy nem Házszabálynak megfelelő dokumentumot alkalmasnak találnak a vitára.

Sajnos önöket ez a figyelmeztetés hidegen hagyta és azt mondták, hogy akkor is megszavazzuk. Mi viszont - és itt a szocialistákra és a szabad demokrata képviselőkre gondolok - azért nem vettünk részt a szavazásban, mert úgy gondoltuk, hogy olyanról nem szavazhatunk, amelyik nem házszabályszerűen került oda. Ezért van az, hogy ön dicshimnuszként mondja, hogy egyhangú szavazattal. Igen, mert mi nem szavaztunk, azért volt önöknek egyhangú szavazata. Vagyis ez a bizonyos egyhangú szavazat - ha igaz, hogy ez a határozati javaslat nem volt házszabályszerű, akkor - egy házszabályszerűtlen megoldást támogatott, ami azt gondolom, hogy a kormánykoalíció képviselőire nem a legjobb fényt veti. Köszönöm szépen. És a személyeskedést valóban kérem, hogy szíveskedjen abbahagyni, Kosztolányi úr. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiban.)

Forrás: parlament.hu