KELETI GYÖRGY (MSZP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Három dologgal szeretnék foglalkozni az ügy kapcsán. Az egyik, hogy a jelentésben többször is szerepel, hogy ezt a munkát titkosszolgálatok végezték, ami magyarán azt jelenti, hogy a titkosszolgálatnál dolgozóknak kellett ezzel a munkával foglalkozniuk.
Kezemben van a tárca nélküli miniszter fejlécével írt papír, amit Kövér László úr írt alá, és ami a következőt tartalmazza: "A miniszterelnök úr 1998. augusztus 25-én levélben kérte fel a szabadságon lévő tárca nélküli minisztert helyettesítő Demeter Ervin államtitkár urat, hogy osztályvezetői szintig bezárólag írásban nyilatkoztassa a nemzetbiztonsági szakszolgálat munkatársait arról, kaptak-e utasítást az előző kormány működése alatt a Fidesz politikusainak és családtagjainak megfigyelésére, velük kapcsolatos környezettanulmány elkészítésére vagy egyéb adatgyűjtés elvégzésére, vettek-e részt ilyen munkában, illetőleg jutott-e tudomásukra ilyen tevékenység folytatása."
A kérdések azért fontosak, mert ez utóbbi, hogy jutott-e tudomásukra, nem hivatalos kapcsolatot jelent, hanem mondjuk, a folyosópletykákat vagy a baráti beszélgetéseket. Kövér úrnak a válasza: "Demeter államtitkár úr szeptember 3-án tájékoztatta a miniszterelnök urat arról, hogy a nemzetbiztonsági szakszolgálaton túlmenően az Információs Hivatal, a nemzetbiztonsági szolgálat munkatársait is nyilatkoztatta a felmerült kérdésben, továbbá hasonlóképpen járt el a nemzetbiztonsági szolgálatok fedővállalkozásai munkatársainak esetében is." Magyarán mindenkit, aki a tárca nélküli miniszter irányítása alá tartozik, megkérdeztek - még egyszer mondom, osztályvezetői szintig bezárólag.
Az írásbeli nyilatkozatok valamennyi esetben nemleges válaszokat tartalmaztak. Vagyis nem volt olyan, titkosszolgálatnál szolgálatot teljesítő hivatásos és polgári vagy közalkalmazott, osztályvezetői szintig bezárólag, aki igent mondott volna. Pedig ki merem jelenteni, hogy ha valaki itt osztályvezetőként azt mondta volna, hogy én valamire emlékszem, az két héten belül főosztályvezető lett volna, mert igazolta volna a miniszterelnök úr szavait.
A következő papír. A Magyar Köztársaság honvédelmi minisztere ugyanerre a kérdésre - hiszen a miniszterelnök úr más titkosszolgálatoknál is feltette a kérdést - azt válaszolta: "A parlamenti bizottság feladatát képező üggyel összefüggő adatokat nem gyűjtött és nem kezelt sem a Katonai Biztonsági Hivatal, sem a Katonai Felderítő Hivatal."
A harmadik: aláíró dr. Gyuricza Béla - emlékszünk rá, sajnos elhagyott minket - nemzetbiztonsági főtanácsadó. "Államtitkárságunk olyan dokumentumokat, amelyek a politikusokról és más közéleti személyiségekről, valamint azok családtagjairól az előző parlamenti ciklusban folytatott törvénytelen és titkos adatgyűjtés kivizsgálására létrehozott vizsgálóbizottság hatáskörébe vagy illetékességébe tartozna, nem kezel."
Volt még egy levél, amelynek szigorúan titkos a minősítése, ezért nem áll módomban felolvasni, de azt kell hogy mondjam - ez a belügyminiszter úrtól érkezett -, tartalmában nem tér el ettől. Vagyis én azt gondolom, hogy az az oldal, amelyet a miniszterelnök úr a bejelentésében mondott, hogy "rendeltek el" - hiszen elrendelni csak alá-fölé rendeltségi viszonyból eredően lehet -, az ezekkel az állami vezetők által aláírt levelekkel cáfolatot nyert. Ezen a vonalon ugyanis nem érdemes továbbmenni. Ha azt mondja Kövér László, azt mondja Gyuricza Béla és azt mondja Szabó János, hogy bár nyilvánvalóan kutakodtak ebben az ügyben, ez természetes és kormányzati érdek lett volna bizonyítani az ellenzékkel szemben, hogy nincs ilyen - akkor hol kell keresni tovább?
Vagyis egyetlen ember volt, aki emlékezett bizonyos dolgokra: Földi László. Földi Lászlót nem kell bemutatni, mindenki tudja, hogy milyen elkötelezettsége van a jelenlegi kormányzat felé. Ő is úgy fogalmazott a bizottsági ülésen, hogy neki annak idején a barátai mondták azt, hogy valami volt. De amikor én megkérdeztem Földi Lászlót, hogy hajlandó-e egy személyt is megnevezni azok közül, akik neki ezt annak idején mondták baráti beszélgetés keretén belül, a leghatározottabban elzárkózott, azt mondta, hogy nem. Én ebből egy következtetést tudok levonni: Földi László ott a bizottság előtt nagyképűen nyilatkozott, de mivel nem tudta alátámasztani személlyel - hiszen azt a személyt nyilván megkérdeztük volna -, ezért elzárkózott a név megnevezésétől. Vagyis Földi Lászlónak ezt a trükkjét én nem tudom elfogadni, Földi László magyarán félrevezette a bizottságot, de csak egy darabig tudta ezt tenni, a rákérdezés alapján ez meghiúsult. Természetesen a jelentésben Földi Lászlóra való hivatkozás van ez irányban. Azt gondolom, ez megint egy inkorrekt eljárás.
Vegyük a következő kérdést! Ez egy nagyon fontos dolog, mert a bizottság jelentéséhez csatolva van megjegyzésként, hogy Takács György szakértő és Földi László meghallgatott írásban közölte, hogy észrevétele nincs. Vagyis Földi László is meghallgatottá vált - nem tudom, hogy milyen ügy folytán. Nyilván neki az volt a szerepe, hogy legalábbis próbálja bizonygatni valahogy egy darabig, amíg ez megy, tegyen újságnyilatkozatokat, és a többi.
De Takács György szakértő jelentése - legalábbis az első változat - a kezemben van, ebből szeretnék idézni néhány mondatot. Szeretném előrebocsátani, hogy azért van második változat, mert ez a neves szakértő - nem akarom bántani, félre ne értsék -, akit a bizottság elnöke kért fel, két, egymással szöges ellentétben lévő szakértői nyilatkozatot adott a magnófelvételről (Közbeszólás a Fidesz soraiból.), miután az első bizottsági ülésen - hiába mosolyognak az urak, elő kell venni a jegyzőkönyvet, emlékszünk néhányan - magam is, meg az ellenzék néhány képviselője is, aki nem fogadta el fenntartás nélkül, rákérdezett erre.
(17.40)
Szeretnék idézni ebből néhány apróságot. Ez természetesen egy szakértői munka, amely a magnószalagot értékeli. Több rész van a kazettán, az ügy szempontjából nem mindegyik érdekes. Először is az első rész: "az egyik férfi, nevezzük pillanatnyilag házigazdának - mondja a szakértő -, közli, hogy a médiában dolgozó nagy céget egy ellenzéki párt országgyűlési képviselője megtámadott. A képviselőről folyamatos figyelés mellett kompromittáló adatokat kell gyűjteni". Itt a gond nem az - mert ezt már elolvastuk a Népszabadságban, amikor a miniszterelnök sajtófőnöke kiadta, természetesen mielőtt a bizottság megkapta volna ezt a magnókazettát, hogy ő aztán hogy keveredett ebbe az ügybe, nem tudom, és mi volt az időzítés, hiszen aznap, egy szombati napon volt éppen a Fidesz-kongresszus, de hát Schillinger Erzsébetnek valószínűleg ez volt a dolga, hogy a kongresszus hangulatához igyekezzen valamiféle Népszabadság egyoldalas magnófelvételt közreadni.
Hogy akit ez a szakértő házigazdának nevez, az Bédi Csaba volt, vagyis a vendég, ebből következik, hogy minden további megállapítása fals, ami ebben a szakértői nyilatkozatban le van írva. Vagyis a vendég kérdezi meg - mondok egy példát -, mi a helyzet akkor, ha a figyelendő személy külföldre megy, és a költségeket hogy lehet elszámolni. Nyilvánvalóan ezt a magánnyomozó kellett hogy megkérdezze, aki a Népszabadságban közzétett tanulság szerint a házigazda volt, és nem a vendég.
Van ebben még egy nagyon érdekes rész. "A beszélgetés suttogásba megy át, nem érthető. A háttérzajban elképzelhető egy villanymotor által hajtott közúti jármű által keltett hang - HÉV, trolibusz, villamos". A második szakértői jelentésben ezt még határozottan mondja, hogy (Olvassa.) a magnófelvételen a beszélgetés közben HÉV, trolibusz, villamos - kérdőjel - zaja hallatszik.
Kérem szépen, ez a Váci utcában lett felvéve. Tessék nekem megmondani, hogy szűrődik be a trolibusz zaja, amikor ott nincs trolibusz?! Hogy szűrődik be HÉV zaja, amikor ott nincs HÉV? Hogy szűrődik be villamos zaja, amikor a Váci utcától még vannak utcák, épületek a Duna parti 2-es villamosig, vagyis abszolút lehetetlen - nem vagyok szakértő, de ezt kell hogy mondjam -, hogy oda villamos zaja beszűrődjön. (Nyitray András: Lift.)
Van még egy nagyon érdekes része. A második részt a szakértő úgy értékeli, mintha Bédi Csaba felhívná a saját lakástelefonszámát, és ott Faragó Lajos jelentkezik be. Tudniillik a szakértelme alapján megfejti a telefonszámot, és azt mondja, hogy - nem akarom mondani, mert ez személyiségi jog - a Matávtól megkapta, hogy kinek a száma, és a meghallgatásunkon csodák csodájára azt mondja Bédi Csaba, hogy bocsánatot kérek, ez az én lakásszámom. A szakértő azt mondja, hogy Faragó Lajos vette fel Bédi Csaba lakásán a számot, vagyis Bédi Csaba hívta a saját lakástelefonját, és ott volt Faragó. Faragó a leghatározottabban kijelentette, hogy soha életében nem járt Bédi lakásán. Ennyit erről. Folytatom a következő hozzászólásban.
Köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés