DR. KOSZTOLÁNYI DÉNES (Fidesz): Köszönöm szépen. Örülök, hogy Nikolits képviselő úr után kaptam megint szót, mert vele szerettem volna folytatni.
A jelentés 12. oldala megállapítja, a vizsgálóbizottság egyértelműen szögezi le, hogy a Pinpoint Kft. alapítása óta közpénzből finanszírozott, külső bevételei pedig ismeretlen forrásokat gyarapítottak.
Nikolits Képviselő Úr! Ön téved! Semmifajta politikai neheztelés a részemről ön felé nem irányul. Ön azt nem veszi észre, hogy önre a saját párttársai haragszanak. Ön nagyon tisztességesen járt el véleményem szerint 1998. május 10-én, amikor a szocialista képviselők úgy gondolták, hogy majd a választásokat megnyerik, ön, azt hiszem, arra ébredt vagy rájött, hogy el fogják veszíteni.
És ön ahelyett, hogy a dokumentumok döntő részét megsemmisítette volna vagy eltüntette volna (Csige József: Tessék?), nagyon korrektül hozzálátott a titkosszolgálati tevékenységének dokumentálásához. (Keller László: Ez volt a dolga! - Tóth Károly: És ez szokatlan számodra!) Ez alatt a két hét alatt készült az átadásra, de sajnos nem tudott elkészülni minden dokumentummal, ezért kénytelen azt állítani a jelentésünk, hogy bizony, megsemmisültek vagy már nincsenek dokumentumok. (Csige József: Miket beszélsz?)
Én, Nikolits úr, megköszönöm önnek azt a kéthetes tevékenységét, aminek alapján el tudtunk odáig jutni, hogy sajnos, a Pinpoint Kft. tevékenysége törvénysértő volt, és az ügyészségen folytatódhat a vizsgálat az egész cég ellen. Bár be kell hogy jelentsem annak, aki nem tudja: március 22-én ez a cég feltehetőleg megszűnik, mert akkor, amikor úgymond a megfigyelési bizottság megalakult, aznap bejelentették ennek a cégnek felszámolását, és az egy év pontosan - körülbelül - az országgyűlési határozatunk megszavazásakor fog letelni. Sajnos, már nem fogjuk ezt a céget megtalálni, de ez nem Nikolits úr hibája. Köszönöm. (Keleti György: Akkor azért húzták eddig a beadást.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés