DR. KOSZTOLÁNYI DÉNES (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Csákabonyi Képviselőtársam! Ön jó szívvel szólt hozzám, ezért válaszolok (Dr. Csákabonyi Balázs: Köszönöm.), bár az ügyrendi vitát nem kellene tovább folytatni. Sajnos nemcsak önt tévesztették meg a bizottságban résztvevő tagok (Csige József: Mindenki tévedhet.) ezzel a téves házszabályi értelmezéssel, hanem a frakcióvezető urat, Kovács László urat is, aki az ügyrendi bizottsághoz fordult ebben az ügyben. Csak Keleti György úr tudja azt, hogy rossz irányba befolyásolták a frakcióvezetőjüket.

Február 18-án kijelölte a Ház elnöke az ajánlást készítő bizottságnak a nemzetbiztonsági bizottságot. Keleti úr megkapta az anyagot, megvizsgálta, összehívta a nemzetbiztonsági bizottsági ülést, és ott megtárgyalta. Keleti úrnak semmi problémája nem volt korábban sem a határozattal, sem a jelentéssel, egyet tehetett volna, hogy ha igaza van: azt mondja, hogy visszaküldöm, nem tűzök ki napirendet, tárgyalást, semmit nem tűzök ki, mert ez nem házszabályszerű előterjesztés. De Keleti úr csak akkor jutott arra az elhatározásra, hogy most ez hamis is, meg házszabályellenes is, amikor látta, hogy képtelen a nemzetbiztonsági bizottság szocialista képviselői oldalát az általa helyesnek tartott mederbe vezényelve szavaztatni, ezért fordult elő az, hogy a nemzetbiztonsági bizottságban csak a szocialista képviselők nem szavaztak. (Moraj az MSZP soraiban.)

Képzelje el a tisztelt Ház, hogy ha Keleti úr végre egyszer valami komoly dolgot is napirendre tűzne a bizottságban (Keller László: Ki személyeskedik, elnök úr?) - nem akarok itt nagyon-nagyon komoly dolgokat mondani, hadüzenetkérdést és minden hasonlót -, akkor a szocialista képviselők kicsit megzavarodva nem adnak le szavazatot? Nem tudom, hogy a képviselői tevékenységükkel ez hogy férhet össze.

Csákabonyi úr, köszönöm szépen, higgye el, hogy Kovács László úr lesz a legjobban becsapva ezzel az egész üggyel. (Szabados Tamás: Az elnök úr az előbb azt mondta, hogy ne sértegessük egymást! - Csige József: Ne személyeskedjünk már! - Dr. Kóródi Mária: Kosztolányi úrnak szabad!)

Forrás: parlament.hu