TÓTH ISTVÁN (Fidesz): Köszönöm, elnök asszony. Tisztelt Ház! Én csak röviden szeretnék reagálni Pásztohy képviselőtársunk fölszólalására. Említette beszédében, hogy a monopolhelyzettől való óvakodást a törvényben hiányolja, illetve e mentén haladjunk. Természetesen mi is ezt pártoljuk, csak nagyon sajnálom, hogy elfelejti, hogy az előző kormányzati ciklus alatt került bevezetésre a rendszergazda intézménye. És sajnos a rendszergazda intézménye az előző minisztérium működése alatt tette lehetetlenné, hogy a kis cégek a hulladékkal kapcsolatos tevékenységüket kifejtsék. Nem tudtak gazdaságosan működni, nem egy cég ment tönkre, hanem sok, mert a rendszergazdák a gazdaságos működés lehetőségét, illetve a többletprofitot bizony elvitték, és így, aki tényleges munkát akart végezni, az nem tudott, mert helyette a rendszergazdák egy bizonyos technikával a profitot zsebre téve, a munkát nem elvégezve az egészet a sutba dobták.

Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz soraiban.)

Forrás: parlament.hu