TÓTH ISTVÁN (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Ház! Az előttem szóló képviselőtársaim a szemléletváltozásra hívták fel a figyelmet. Természetesen nagyon fontos a szemléletváltozás, de én ennél sokkal fontosabbnak tartanám a szemléletépítést, azaz a gyermekkorban történő szemléletformálást, azt, amit mi otthon és az iskolában a gyerekeknek mutatunk: nem dobjuk el a szemetet és külön tesszük azt, amit külön lehet tenni.
Arra hívnám fel a tárca képviselőjének a figyelmét, hogy fordítson sokkal nagyobb figyelmet az iskolás korban történő nevelésre, természetesen pénzt és ezzel együtt a megfelelő segédeszközöket. Megfelelő kampánnyal vezesse be ezt a törvényt - úgy, hogy az iskolában a gyerekek felfogják, megértsék - közérthető módon, egyértelműen.
Bár nem hiszem, hogy ezt túlságosan bonyolult lenne megtenni, mert úgy gondolom, hogy a gyerekekben megvan a jóra való hajlam, csak épp meg kell mutatni nekik, és viszonylag egyszerűen megértik azt, amit most a hulladékgazdálkodási törvénnyel szeretnénk, hogy megtisztítsuk a környezetünket attól a szeméttől, amely most az utak szélén igen jól látszik a hóolvadás után, és minden rendű és rangú úton való közlekedésnél siralmas, hogy az út szélén szinte szeméthegyek között közlekedünk.
Én úgy gondolom, hogy itt a tárcának úgyszintén megfelelő szigorral kellene fellépni, hogy az út kezelői, igenis, tartsák rendben a hozzájuk tartozó területeket, valamint, ha ez nem az útkezelőé, akkor a közút mellett lévő terület tulajdonosáé.
Köszönöm.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés