TÓTH ISTVÁN (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Ház! Én úgy gondolom, hogy nem jó Göndör képviselőtársamnak a hasonlata, nem igazán a műszaki rajzoláshoz és annak a folyamatához kellene ezt hasonlítani. Éppen ezért én szeretném tisztázni önnel a felszólalásában említett fogalmi pontosításokat. Természetesen lehetne nyolcféle nevet adni egy-egy fogalomnak, de maradjunk annyiban, hogy ez egy új ágazat, egy új folyamat lesz ez a hulladékgazdálkodás.
Az ősember sem kőbaltának nevezte a kőbaltáját, és annak a kőbaltának is van már százféle neve, és nem lehet tizenöt évre kőbe vésnünk ezt a törvényt, ami tulajdonképpen az EU-belépés előtt és után egész más minőséget, egész más színvonalat fog kapni, de ha mi ezt a könnyebbség okán a tárcára akarjuk bízni, azt hiszem, nem járunk jól.
Egyébként tájékoztatom, hogy én is a környezetvédelmi bizottságban vagyok, tehát nekem is lesz némi izzadságszagú feladatom, de nem ez a lényeg. Az a lényeg, hogy ebből a törvényből használható fejezetet alkossunk.
Köszönöm, elnök úr.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés