TÓTH KÁROLY (MSZP): Köszönöm elnök úr a lehetőséget is, azt is, hogy magára vállalta a döntés lehetőségét. Az az ügyrendi javaslatom elnök úr, ha a jelentést ma nem vonja vissza az előterjesztője, akkor az elnök úr a mai napon, ezen a héten ne zárja le az általános vitát.

Indoklás több pontban. Először azért kérem, hogy adjon lehetőséget a miniszterelnök úrnak személyes érintettség okán is, hogy részt tudjon venni az általános vitában. Ezt a mai nap már több alkalommal kértük, nem volt rá lehetősége, reményeink szerint egy következő alkalommal már nem terheli a munkáját az idegenvezetői feladat.

Második: adjon lehetőséget elnök úr a miniszterelnök úrnak, hogy azokat a dokumentumokat, amelyre az eredeti bejelentését tette - közpénzen elrendelve, titkosszolgálati eszközökkel, törvénytelenül, ezeket a dokumentumokat - benyújthassa a miniszterelnök úr, és mivel ma akadályozva volt közfeladatai miatt, hogy ezeket az anyagokat átadja, tisztelettel kérem elnök urat, ne zárja le a vitát, adjon lehetőséget a miniszterelnök úrnak, hogy a személyes érintettség okán szót kaphasson ebben az érdemi vitában és átadhassa a dokumentumokat. Természetesen ügyrendi javaslatom csak akkor él, ha az elnök úr nem vonja vissza az előterjesztést. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP és az SZDSZ padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu