BAUER TAMÁS (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök úr. "Hiszi is, vagy csak mondja? - II.", ez volt a címe napirend utáni hozzászólásomnak.
Szájer József frakcióvezető úr azt állította néhány nappal ezelőtt az Országgyűlésben, hogy a Fidesz-Magyar Polgári Párt sajnálattal vette tudomásul azt a helyzetet, amely mára kialakult, vagyis hogy ismételten egyoldalú kuratóriumok állhatnak fel két fontos közszolgálati média tekintetében. Hozzátette: az európai normák súlyos megsértése az, amit az ellenzék ebben a tekintetben művel.
Tisztelt Országgyűlés! A helyzetet én is súlyosnak tartom, de nem tudom elképzelni, hogy Szájer József frakcióvezető úr ne tudná, hogy az ellenzék pártjait ebben a kérdésben nem terheli felelősség, hiszen - mint jól tudjuk - az úgynevezett médiatörvény, a rádiózásról és televíziózásról szóló törvény nem írja elő azt, hogy a parlamenti ellenzéki pártoknak közös jelölteket kellene állítaniuk, kifejezetten azt a szóhasználatot találjuk a törvényben, hogy pártok jelölik, képviselőcsoportok jelölik a kuratóriumok tagjait, többes szám szerepel. Ebből az következik, hogy az ellenzék oldalán semmiféle közös jelölési, megegyezési kényszer nincsen. Ott történt tehát a politikai élet játékszabályainak súlyos megsértése, amikor a szocialisták, a szabad demokraták és a MIÉP jelöltjeit, akik jelenleg ellenzékben vannak a parlamentben, nem terjesztették elő szavazásra ezen a héten.
Azt gondolom, tisztelt Országgyűlés, hogy amikor 1989-90-ben létrehoztuk az új magyar demokrácia alkotmányos intézményrendszerét, ez tartalmazott hagyományos demokratikus intézményeket, mint például az Országgyűlés, a kormány, az önkormányzati rendszer - itt már azt kell mondanom, hogy a hagyományoson túlléptünk, és egy modern önkormányzati rendszert alakítottunk ki -, és tartalmazott új demokratikus biztosítékokat, mint amilyen demokratikus biztosíték az Alkotmánybíróság, az állampolgári jogok biztosainak és a többi biztos rendszere, és ilyen új alkotmányos alapintézménye a magyar demokráciának a független közszolgálati média.
Az, ami itt történt, nyilvánvalóan a közszolgálati média függetlenségének az átgondolt felszámolása, az, hogy csak kormánypárti kurátorokból jön létre az a kuratórium, amelynek a jogosítványai megvannak a személyi és a tartalmi döntésekre. Itt tehát a magyar alkotmányos berendezkedést érte rendkívül súlyos sérelem.
Azt gondolom, lehet, hogy azt mondja a frakcióvezető úr itt az Országgyűlésben, azt mondja a frakcióvezető-helyettes úr - Sasvári Szilárdra gondolok - a tegnapi sajtóértekezletén, hogy itt az ellenzéket terheli valamiféle felelősség, és hogy az ellenzéknek meg kellett volna állapodnia, és az ellenzék vegyen példát a kormányról, hogy milyen szépen megállapodott. Persze, hogy egy kormánykoalíció pártjai meg tudnak egymással állapodni, hiszen egyébként is politikai és intézményi kapcsolatban vannak egymással.
Különböző hátterű ellenzéki pártoktól effajta megállapodás egyszerűen politikailag nem várható el, maga a törvény is lehetővé teszi, hogy külön-külön állított jelöltekről szavazzon az Országgyűlés. Az, hogy ez nem történt meg, az, hogy féloldalas kuratóriumok álltak fel, ismétlem, ez a magyar alkotmányos berendezkedés rendkívül súlyos megsértése, amelyre valóban az elmúlt tíz évben, nem azt mondom, hogy nem volt példa, de csak elvétve volt példa.
Köszönöm a figyelmet. (Mécs Imre és dr. Géczi József Alajos tapsol.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés