DR. GÉCZI JÓZSEF ALAJOS (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Nem kívánom az Országgyűlés kormányzati oldalát az ellenzéken belüli árnyalati véleménykülönbségekkel, vitákkal hosszasan szórakoztatni, de a baloldal már járt úgy a történelemben, hogy bizonyos utópiákat rá akart erőltetni a valóságra, és itt ez a bizonyos holdudvar kifejezés nem létezik. Szerintem a jog, bizonyos ideákat megcélozva, a valóságra jön létre, tehát a jogot a valóságra alkotják, és ha nem számolunk a szociológiai következményekkel, akkor bizony a kiváló erkölcsi tisztaságot megcélzó törvényből egy abszurdum is keletkezhet.
Csak egy példát mondanék. Teljesen világos, hogy abban az esetben, ha ezek a változások bekövetkeznek, egészen más lesz a motiváció azok számára, akik képviselők akarnak lenni.
A mostani anyagi feltételek között - miután most már nem lehet felügyelőbizottságban, igazgatótanácsban tag egy adott képviselő - csak az engedheti meg, hogy önkormányzati képviselőként induljon nagyobb településeken, ami sok munkával jár, akinek megvan hozzá a megfelelő egzisztenciája, tehát ez azt is fogja jelenteni egyébként - mindez nagyon szép, de szembe kell néznünk vele -, hogy bizonyos, a középosztály alsóbb részei - nem beszélve a szegényebb társadalmi csoportokról, akik eddig sem voltak túlságosan esélyesek, hogy önkormányzati képviselők legyenek - nem fognak ebbe az irányba törekedni, tehát ebből kiesnek.
Továbbra is azt mondom, hogy nagyon helyeslem a közélet tisztaságára és egyébre vonatkozó érveket, de számomra ennek a törvénynek is a részvételi demokrácia, azaz az önkormányzati demokrácia társadalmasítása a legfontosabb célja, azaz hogy ne befelé forduló elitista önkormányzatok legyenek, hanem azt a város lakossága, a választók magukénak érezzék. Persze ez is egy idea, de törekedni kell erre. (Taps az MSZP padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés