POZSGAI BALÁZS (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Képviselőtársaim! Azt hiszem, majdnem szervesen adódik e törvényjavaslat az előző vitából. A kérdések meglehetősen összefolynak, még ha a szabályozás teljesen már kérdésekről is szól.
Egy olyan törvénynek a vitáját folytatjuk már második általános vitaszakaszban, amelynek alapját az alkotmány, illetőleg az önkormányzati törvény rendezi. Azonban már a '90-es évek közepére, '94-re nyilvánvalóvá vált, hogy a polgármesteri tisztségnek a szabályait törvényben kell rendezni. Az újabb öt év azt is igazolta, hogy újra kell foglalkozni ezekkel a kérdéskörökkel.
Kevés embert érint ez az országban, mert ha csak a helyi önkormányzatokat veszem figyelembe, 3153 helyi önkormányzat van. Tehát létszámát tekintve nem nagy, azonban a politikai hatását tekintve mégis nagy jelentőségű törvényről van szó, hiszen kevés olyan ember van az országban, aki esetleg ne hallott volna az ő polgármesteréről. Vannak ilyenek, de általában mindenki tudja, mindenki követi őket. Egyes esetekben irigyelt pozíciót töltenek be, különösen olyan területeken, ahol az egyetlen munkalehetőség az önkormányzat környékén adódik. Van, ahol ez nem jelent irigyelt tisztséget.
A törvény azt nem rendezi, hogy a irigységi reakciók eltűnjenek a polgármesteri tisztség ellátásával kapcsolatban; amikor politikailag más a pártállása egy polgármesternek, más a képviselő-testületnek, ezek a nagy ellentmondások azért megvannak. A tényleges élet is ezt igazolja.
Önmagában a törvény ezt nem tudja kiküszöbölni. Talán majd a módosító indítványokkal lehet lehetőség arra, hogy ebben is elmozduljunk egy konszenzus felé.
A törvény bevezető részeivel kapcsolatban csak nagyon röviden: jól próbálja megfogalmazni a törvény, hogy mitől meddig tartanak a polgármesteri, alpolgármesteri funkciók is.
(11.40)
Annyi felvetést szeretnék itt tenni, hogy mivel a jogorvoslat lehetősége fennáll a választott funkciók esetében, így megkérdőjelezhető az, hogy melyik időpont az, amikor egy polgármesteri funkció zárul, és mi az az időpont, amikor kezdődik. Talán a megbízólevél átadása tűnik egy olyan időpontnak, amely kizárja azokat az eseteket is, amikor egy polgármesteri választást valamilyen jogorvoslati kérdéskörrel tekintve megvétóznak, és amíg az zárul, addig folytonossági hiány lehet.
Ha az alpolgármesteri tisztség megszűnéséről gondolkodunk, a törvényi megfogalmazás egy gondot vet fel, és ezt kell még, azt hiszem, körbejárnunk, hogy ha egy adott alpolgármester képviselővé választatik, és továbbra is alpolgármester maradna, milyen viszony alakul ki egy megválasztott polgármester tekintetében. Lehet, hogy ezek a kérdések a törvényben idáig még nem rendezettek.
Pozitív elmozdulásnak tartom és egy életpálya kialakítása első előjelének is, hogy rendelkezik a végkielégítésről, ami felvethető, bár tisztában vagyok vele, hogy a munka törvénykönyvével nem minden esetben egyezek, amikor ezt mondom; ezt a három hónapos, és majd az újabb három hónapos végkielégítést... - hiszen a másik három hónapot az új képviselő testület adná a polgármesternek. Ugyanis több esetben simán irigység miatt nem kapná meg egy polgármester, és törvényben kellene azt szabályozni, hogy ne csupán egy testület politikai felállásától függjön az, hogy egy polgármester a végkielégítését esetleg újabb három hónapra megkapja-e, vagy nem kapja meg.
Azt érezzük és látjuk, hogy az illetmény kérdésköre sok vitát váltott ki; politikai függőségnek is lehetett tekinteni azt, hogy a miniszteri illetmények nem emelkedésével a polgármesteri illetmények sem emelkedtek az elmúlt időszakban, azonban ennek a másik gyakorlata éppúgy megvolt, mert akkor jutalom címén adták oda, vagy költségtérítés révén adták oda a polgármesternek a hiányzó összeget.
Megítélésünk szerint nem azoknak a módszereknek kell itt működniük, hogy milyen gyakorlattal lehet valamilyen bért kiegészíteni, hanem amiben a tisztelt Ház falai között talán konszenzus kezd kialakulni, hogy tisztességes bérrel legyenek megfizetve ezek a polgármesterek, erről tudjon a lakosság, erről elszámolhasson, ez nyilvános legyen, mint ahogy benne van a törvényben is, hogy mindenki tudja, már a polgármester megválasztásakor, hogy igenis, amikor ezt a funkciót vállalja, amikor megválasztják rá, ezekkel a kondíciókkal fogja végrehajtani. Ami gondot és problémát jelent, az az illetményszorzók összemosódása, különösen a megyei közigazgatás, a főváros esetében, én ezt nem tartom azonos súlycsoportban lévő illetménynek, ezzel kapcsolatban majd módosító indítványokat szeretnénk betenni.
Egy vitakérdést szeretnék felvetni, és ebben inkább a saját véleményemet elmondani; ez nem a szocialista frakció egységes álláspontja, de ha a kérdést körberágjuk, akkor ez felvethető, hogy a polgármesteri illetményeknél a tól-ig határok sok esetben nem jelentenek gondot, azonban nagyon sok esetben, ahol megint más pártállású a polgármester és más a testület, hosszú hónapok vitája követi azt, hogy a polgármestert milyen módon lehet egy alacsonyabb szintre juttatni, nem azért, mert rosszul dolgozik, hanem csupán azért, mert vagy véleménybeli, vagy pártállásbeli különbségek vannak. Ugyanakkor egy polgármester a tevékenysége és a hivatali tevékenysége során 70 százalékban átengedett állami feladatokat lát el, ezért ezt a kérdéskört még megfontolandónak tartjuk.
Ugyanígy méltatlanul alacsonynak tartjuk a társadalmi állású polgármesterek illetményének kérdéskörét, ugyanis ők kötelezve vannak a napi négyórás tevékenység elvégzésére, emellett hétvégi munkájuk, délutáni munkájuk is az önkormányzathoz köti őket, és főleg a kistelepülések polgármesterei nemcsak a munkahelyen látják el a feladatukat, hanem a mindennapi életükben kinn, gyakorlatilag az utcán is, és ezért itt is módosításokat javaslunk. Felvethető az a kérdés továbbá, hogy szabályozza a törvény, hogy a megválasztott polgármesternek, ha újra megválasztódik egy következő ciklusra, mennyivel lehet csökkenteni az illetményét, ez 20 százalékot jelez, és teljesen új polgármester esetében is megfontolásra javasoljuk ennek az eltörlését.
A törvénynek van olyan része, amelyet lex-Rapcsákként is lehet illetni. Több képviselőtársam beszélt már erről, én csak annyit szeretnék mondani, hogy a szabályozás támogatható és elfogadható, nem lehet ilyen hosszú időszakra bizonytalanságban tartani önkormányzatokat, mint ahogy erre példa is van, azonban a 30 nap véleményünk szerint több esetben rövid lehet. Egyszeri minősített többséggel való eljárást, tehát az eljárás egyszeri meghosszabbítását ilyen értelemben mi támogatni tudnánk.
Egypár olyan kérdést is fontos volna a törvényben rendezni, mint a munkakör átadás-átvételének a határideji különbözőségei, ezt egységesíteni szeretnénk nyolc napra, ugyanakkor ez a szabályozás nagyon pozitív szabályozás, mert az önkormányzatnak folyamatosan működnie kell abban az esetben is, ha lényeges személyi és képviselő-testületi váltáson megy keresztül.
Befejezésül, befejező gondolatként az életpályakérdéssel, a korengedményes nyugdíjjal szeretnék foglalkozni. Ez egy esetben lehetőséget biztosít a polgármesterek számára: ha két évvel vannak hátra a nyugdíjazásukig, ez nagyon pozitív az ő életük szempontjából. Azonban épp az elmúlt időszakok gyakorlata, ha 1990-től vesszük, három ciklust vehetünk alapul, ha a többes jelölés által választott polgármestereket, akkor 1985-öt is vehetjük alapul; tehát több embernek az életpályája függ ezzel össze, és nagyon nagy gondokat, problémákat vethet fel, ha valaki éppen 56 vagy 57 éves korában válik meg ettől a tisztségtől, és mellette az élet a saját szakmájában, a saját munkájában olyan messzire ment tőle, hogy abban már folytatni nem tudja. Ahogy köztársasági elnöknél, a miniszterelnöknél ebben már lépni próbál a parlament, ugyanígy meggondolandónak tartom hosszú távon az ilyen életpályáknak is a hosszú távú garantálását.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés