TÓTH IMRE (FKGP): Tisztelt Képviselőtársaim! Mind az előzőekben elhangzott gondolatkör, mind az előterjesztői szándék jól tükrözi azt, hogy politikailag is abban vagyunk érdekeltek, és pláne a települések alapérdeke az, hogy minél inkább magasan kvalifikált személyek töltsék be azokat a posztokat, amelyeket polgármesteri posztnak jelölünk. Ez a karrier szempontjából is fontos, vegyük a banki vagy a gazdasági szakemberek, szakértők lehetőségeit és távlatait.
Valaki itt, azt hiszem, Pozsgai képviselőtársam, azt a szót használta, hogy vajon irigyelt-e ma ez a státus és beosztás. Én korábban is azt állítottam, most is ezt ismétlem, hogy nem, különösen, ha egy polgármesternek és a többségének bizony hat évvel ezelőtt, négy évvel ezelőtt, és most is az a feladata, hogy bizonyos hiányokat osszon el, adott esetben intézmény-összevonások, önhiki-kezelés, belvíz sújtotta, cián sújtotta problémák kezelése. Tehát egy konfliktushordozó életprogram az, amit végez, nem nyolc órában, hanem egész napos készültségi állapotban - aminek bizony a permanenciáját senki kétségbe nem vonja -, ma Magyarországon egy polgármester. Ugyanakkor a polgármesterekhez képest például a felsőfokú végzettségű banki tisztségviselők hétszer akkora jövedelemmel rendelkeznek ma.
Ebből következik talán az, hogy csökkent a presztízs, amit többek között az a statisztika is tükröz, hogy míg 1990-ben hárman indultak egy településen belül ezért a posztért, 1994-ben már csak 2,7 fő, és 1998-ban csak 2,5 fő indult. Ugyanakkor valaki jelezte az elmúlt alkalommal, hogy a nők aránya igen erősen nő. Ez tehát a presztízscsökkenést is jelenti.
Köszönöm. (Szórványos taps az FKGP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés