DR. GIDAI ERZSÉBET (MIÉP): Köszönöm a szót, elnök úr. Képviselőtársaim! Kedves Honfitársaim, az elcsatolt területekről! Az elmúlt tíz évben lezajlott Európában egy jelentős területi átrendeződés, hiszen, amint a történelemből ismerjük, a szovjet birodalmat felszámolták, Csehszlovákia szétvált, egyesítették a két Németországot, a volt Jugoszlávia felbomlott, a balti államok leváltak a korábbi szovjet területről. Csak egyetlenegy, Európa szívében lévő ország területét nem érintették, ez pedig Magyarország.
Márpedig a múlt század legszégyenteljesebb igazságtalansága - lehet, politikai bűncselekménye - volt, hogy ezt az országot nyolc darabjára hasították szét, és ezzel a nyolc darabbal azóta egyetlenegy alkalommal nem törődtek mint egyetlen egységgel, vagy legalábbis a második világháborúnál volt egyfajta helyreállítási törekvés, amelyet természetesen ezt követően megszüntettek. Ennek a nyolc darabjára szétszabdalt országnak a sorskérdéseivel sajnos sem a korábbi, sem a jelenlegi kormányzat nemzetközi fórumokon nem foglalkozik olyan erőteljesen, hogy a területi rendezés kérdését is felvessék. Márpedig nem lesz addig itt nyugalom, és nem lesz megbékélés, kiegyezés, amíg a nyolc darabjára szakított Kárpát-medencei összmagyarság területi rendezését nem vetik fel nemzetközi fórumokon, nem jut kifejezésre itt a parlamentben, nem kerül vitára.
(19.20)
Hiszen ennek a lehetősége tárgyalások útján megvolt, és még ma is megvan. Ha nem, akkor a jövőben az itt élő nép ezt úgyis ki fogja erőszakolni.
Ha ilyen szempontból nézzük meg, akkor senki nem gondolja komolyan, hogy a határok véglegesek. A történelemben soha nem voltak és nem is lesznek véglegesek a határok. Mindaddig, amíg ezt nemzetközi fórumokon és itt, a parlamentben nem vitatjuk meg, mégpedig úgy, hogy az elcsatolt területeinken élő honfitársaink bevonásával nem rendezünk közös vitát erről a sorskérdésről, addig gyakorlatilag örökösen egy megoldatlan nagy feladat előtt állunk, amelyben nem lehet megnyugtató megoldásokat hozni. Aki azt mondja, hogy ez megnyugtató megoldás, az valójában egy régi pártállami értékrendben, a szovjet hatalom által meghatározott megcsontosodott értékrendben itt maradtan gondolkodik.
Ha ebből a szempontból tekintem át, én több nemzetközi tárgyaláson is részt vettem nemcsak most, hanem korábban, a nyolcvanas években is, és jelenleg is részt veszek, részben parlamenti képviselőként különböző delegációkkal az európai integrációs tárgyalásokon, sőt a NATO közgyűlésén is, azt tapasztaltam, hogy ezeken egyetlenegy alkalommal nem vetették fel, hogy milyen következménnyel jár például az, ha Magyarországot besöprik az európai uniós birodalomba, ebbe a végtelenül elbürokratizálódott, korrupcióval megtűzdelt, nemzetek feletti hatalomba, mi történik akkor, ha csak Csonka-Magyarország lép be, mi történik az elcsatolt területen élő magyarsággal, a honfitársainkkal. Egyetlenegyszer nem vetették fel ezeken a tárgyalásokon vagy a tárgyalások többségén, hogy számukra majd mit fog jelenteni, és itt nemcsak a schengeni egyezményről van szó, hanem sokkal többről. Hiszen ebbe a politikai alkuba be kellett volna hozni, ha valóban a nemzet érdekét képviselik - ahogy a miniszterelnökünk nagyszerűen megfogalmazta, az állam és a nemzet határa nem azonos -, és ha a tényleges nemzethatáron belül élő magyarságot képviselik, akkor minden tárgyaláson kizárólag kiemelten kellett volna foglalkozni ezzel a kérdéssel.
A közelmúltban a NATO egyik közgyűlésén az elnökválasztást vagy a főtitkárválasztást követően felvetettem a hozzászólásomban - a képviselőtársaim is megrémülve hallgatták, hogy mit is fogok kérdezni - a következőt: Magyarország egyharmada, Csonka-Magyarország milyen áldozatot hozott azzal, hogy beengedte a NATO-katonákat? Megfizette azt, ennek fejében a Vajdaságban élő magyarság továbbra is félelemben él, nincs megfelelő ellátás, nincsenek életkilátásai. Mit tesz a NATO, mit ad cserébe, hogy megmentsük, meg tudjuk menteni az itt élő több mint 300 ezer magyart? Felvetette-e egyáltalán a maga vitáiban azt, hogy a területet rendezni kellene, és annak fejében, hogy a NATO-t kiszolgálta ez a kis ország, a területeinket rendezi, és a magyarlakta területeket visszacsatolja Magyarországnak? Még fel sem vetették azt a kérdést, hogy a visszacsatolást követően mi adjunk autonómiát az ott élő szerbeknek, románoknak vagy esetleg szlovákoknak.
A főtitkár válasza erre az volt, hogy egyetért a véleményemmel, támogatja azt, de míg Milosevics hatalmon van, addig nem tud ennek jogot szerezni, majd azt követően. Ebből a szempontból persze tudom, hogy ez egy kis retorikai játék volt, de tény, ha változik a politikai helyzet, feltehetnénk neki azt a kérdést, hogy íme a lehetőség a területi rendezésre.
Márpedig mindaddig, amíg ez nem jelenik meg a tárgyalásokon a külügyminiszter részéről, vagy akár a külügyi kormányzat részéről sem, addig a magyarság számára sajnos ez egy olyan jövőképet vázol fel, amely gyakorlatilag lehetetlenné teszi a létezésünket, és lehetetlenné teszi, hogy egy elcsatolt és megszállt területen élő több mint 5 millió magyar is emberi jogokat kapjon, mert hiszen itt erről van szó. Ha a jelentést áttekintve nézzük, akkor a konkrét intézkedéseket tekintve sokkal több segítséget lehetett volna korábban és most is adni az ottani honfitársainknak, hiszen egy magyarságtömbben szabad csak gondolkodni.
Amikor arról van szó, hogy több vagy kevesebb, hogy 2 milliárd forintot vagy kevesebbet nyújtsanak-e, vagy nincs elegendő pénz, ezt megint nem tudjuk osztani, hiszen a költségvetésen keresztül az adófizetők pénzéből elmennek olyan piszkos pénzek is, kivonják a költségvetésből az adófizetők pénzét, és tulajdonképpen a korrupcióval telített bankszférát - mondjuk, akár a Magyar Nemzeti Bankot - finanszírozzák, vagy akár a külföldi cégeket támogatják, amely cégek persze kivonják a forrást Magyarországról. Ha ennek csak egy töredékét juttatták volna el az elcsatolt területen élő magyarság életminőségének a javítására, az ottani magyar oktatás, magyar könyvkiadás, magyar kultúra támogatására, a védelmükre, és ezt képviselték volna a nemzetközi fórumokon is, akkor bizony ez a kérdés és az ő helyzetük ma nem ilyen szinten állna, és nem ilyen lenne, mint ahogy ma is léteznek ezeken a területeken.
Nagyon lényegesnek tartjuk, hogy minden megszületett magyar - az elcsatolt területeken is - a születésétől fogva, amikor meglátja a napvilágot, magyar honpolgár, és ezért magyar állampolgárságot kapjon. Szükségesnek tartjuk továbbá azt - ezt nem most jelentjük ki, hanem már több alkalommal kijelentettük -, hogy választási joggal rendelkezzen, és legyen választható. Ha háromharmadnyi egységes országban gondolkodunk, akkor bizony a képviselőiknek itt kellene ülniük a parlamentben képviselőtársainkként.
Szükségesnek tartjuk azt is, hogy a magyar nyelvű oktatás támogatása legyen elsősorban kiemelt feladatunk, a magyar könyvkiadás és a magyar kultúra támogatása. Magunk sem értünk egyet azzal - amit Kelemen képviselőtársam is felvetett -, hogy például Jugoszláviában a szerb egyetemen tanulókat támogatják szerb ösztöndíjjal, akik szerb nyelven tanulnak, ugyanakkor aki magyar nyelven tanul, az pedig nem kapja meg a megfelelő támogatást. Ez egy átnevelési pénz, ezt nem szabad támogatni.
De természetesen szükségesnek tartjuk azt is, hogy itthon, Magyarországon, az egyharmadnyi országban is sokkal erőteljesebben történjen meg az oktatás területén annak a nevelése, annak a történelmi tudatnak a kiépítése, hogy a kétharmadnyi elcsatolt területünkön milyen kultúra van. A magyar honfitársaink életéről, kultúrájáról sokkal többet kellene tanítani, mert nem egy iskolában még most is szégyen kimondani azt, hogy kérem szépen, az én gyökerem Erdélyben van, vagy a Felvidéken van, és nem egy tanár szégyelli ezt megtanítani, hiszen óriási kozmopolita, magyarellenes átnevelés zajlott, és még most is zajlik az országban. Ezért rendkívül fontosnak tartjuk, hogy az itteni nevelésben és a parlamenti vitában ez sokkal erőteljesebb hangot kapjon.
Olyan vitanap megrendezését szeretném kérni, ahol a magyarság képviselői itt vannak az elszakított területekről is, és a közös sorskérdéseinket együtt vitassuk meg, és hozzunk közösen döntést, mert ez a megmaradásunk és a jövőnk záloga. Enélkül elképzelhetetlen egy biztos jövő megteremtése.
Köszönöm szépen. (Taps a MIÉP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés