DR. SZENT-IVÁNYI ISTVÁN, az SZDSZ képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelettel köszöntöm a határon túli magyarság vezető személyiségeit, akik itt vannak ezen a vitán. Szeretnék elnézést kérni tőlük, mindannyiunk nevében és az államtitkár úr nevében is, hogy ilyen közjátékra került sor. Én nagyon sajnálom, hogy az előterjesztő képviselője ezen a nagyon fontos vitán úgy találta, hogy más irányú elfoglaltsága fontosabb; most itt van velünk, tehát tudjuk folytatni a vitát, és ez mindenképpen pozitívum.

Tisztelt Képviselőtársaim! A Szabad Demokraták Szövetsége a jelentést ebben a formában és az ahhoz csatlakozó határozati javaslatot nem tudja elfogadni, és erre több oka is van, formai és tartalmi okok egyaránt. A formai okokat hamarabb befejezhetjük, ezeknek kisebb a jelentősége, de azért nem állom meg, hogy pár szót ne szóljak róla.

Aki látta ezt a jelentést - és most különösen a jelentésre gondolok, és nem a határozati javaslatra, amely néhány passzusból áll csupán, hanem magára a jelentésre -, az meglepődik ennek a jelentésnek a színvonalán. Ez egy hevenyészett fércmunka, tisztelt képviselőtársaim! Megalapozatlan állítások, stiláris pontatlanságok, pongyolaságok vannak benne, és a megállapítások egy része tartalmilag is erőteljesen kifogásolható. Én úgy gondolom, hogy ez a fontos kérdéskör ennél sokkal színvonalasabb, megalapozottabb munkát, megalapozottabb előterjesztést igényelt volna; ezzel kifejezésre juttathatta volna a tisztelt kormány, hogy az ügynek mekkora jelentőséget tanúsít.

De valójában nem ez az igazi oka annak, hogy nem tudjuk elfogadni, hanem a jelentés tartalma, illetve az, amit a jelentés takar, az az elmúlt egy-, másfél éves gyakorlat, amelynek számos olyan pontja van, amellyel nem tudunk azonosulni, amelyet nem tudunk elfogadni.

Szeretném azzal kezdeni, ami pozitívum, hogy a választási kampány idején én attól tartottam, hogy az új kormány külpolitikájában és annak különösen szomszédsági politikájában, sokkal erőteljesebben lesz jelen az a nemzeti kizárólagosságra és elsődlegességre való törekvés, amelyet a választási kampányban képviseltek. Bevallhatom, hogy ezek a félelmeim szerencsére nem váltak be. De azért ez a politika bizony más, mint a korábbi! Kétségtelen, hogy Torgyán József pártelnökként még azzal kampányolt, hogy fel kell mondani azonnali hatállyal az összes alapszerződést. Hála istennek, ez nem következett be. És annak is örülök, hogy az államtitkár úr az előterjesztésében nem azt a hangot ütötte meg, amelyet a választási kampány során, ahol ő ugyan nem a felmondásról beszélt, de a felülvizsgálatról beszélt, több alkalommal nyilatkozott, hogy az alapszerződések felülvizsgálatára szükség van. Szerencsére nem ez történt, és ez mindenképpen pozitívum.

De ez nem jelenti azt, hogy minden tökéletesen ment volna. Nem jelenti ez azt, hogy valóban azokat a pozitív tendenciákat tudtuk volna folytatni mindezeken a területeken, amelyek 1994 és 1998 között érvényesültek. Gondolok itt különösen arra a politikai szándékra, amelyet Tabajdi képviselőtársam úgy juttatott kifejezésre, hogy az egyenlő közelség politikája az a politika, hogy a magyar kormány nem Budapestről akarja meghatározni a határon túli magyar szervezetek politikáját, vezetőinek személyét, nem kíván dönteni az egyes szervezetek között, hanem mindazokat partnernek tekinti, amelyek legitimek, amelyek támogatottsággal rendelkeznek. Ez bizony kulcskérdés - és ezen a téren egyértelműen rossz fordulat következett be az elmúlt időszakban. Tabajdi képviselőtársam segített abban, hogy most ne kelljen hosszan felsorolnom az eseményeket, de mindannyian érzékeljük a megosztásra irányuló törekvéseket.

Különösen erősek ezek a törekvések a romániai magyarság esetében, de érzékelhetőek a vajdasági magyarság vagy Kárpátalja esetében is.

Én azt gondolom, hogy helyes lenne, ha a kormány ezzel a gyakorlattal szakítana, mert ez a gyakorlat árt a határon túli magyarságnak, de árt Magyarországnak is. Vissza kell térni oda, ahonnan elindultunk: minden legitim magyar szervezet egyenrangú partnere a magyar államnak, a magyar kormánynak, a magyar politikai pártoknak, és mindannyian arra a támogatásra és arra a segítségre érdemesek és méltók, amelyek összeegyeztethetők Magyarország külpolitikai és nemzetpolitikai célkitűzéseivel. Tehát ez az, amiben mindenképpen bíráljuk a kormány kisebbségpolitikai gyakorlatát.

Meg kell említenem azt, hogy a Magyar Állandó Értekezletet összpárti - azt hiszem, ezt mondhatom - támogatás övezte. Helyeseltük azt, hogy jöjjön létre egy olyan fórum, amely alkalmas ezeknek a kérdéseknek a színvonalas megvitatására, a konzultációra, a stratégiai együttgondolkodásra, mert erre szükség van. Tehát pozitívan közelítettünk és közelítünk a mai napig a Magyar Állandó Értekezlethez, helyeseljük a kezdeményezést, de nem vagyunk elégedettek a gyakorlattal.

(17.20)

Ami eddig történt, azt kevésnek ítéljük meg, és úgy látjuk, hogy nagyon sok a formális elem, nagyon sok a protokolláris elem ezekben a megbeszélésekben, és nagyon kevés a tartalmi, szubsztanciális eredmény.

Itt szeretném megemlíteni a szakbizottságok munkáját is. A jelentés valóságos diadalmenetként írja le ezeknek a szakbizottságoknak az eddigi tevékenységét, és aki csak a jelentést olvasta, az biztosan azt gondolja, hogy ezekben a szakbizottságokban rendkívül érdemi és nagyon fontos munka folyik. Sajnos, tisztelt képviselőtársaim, nem ez a helyzet.

Én magam tájékozódtam a pártunk által delegált szakértőktől, hogy hogyan látják, az ő véleményük korántsem ennyire pozitív és elismerő. Ők úgy érzékelik, hogy ritkán üléseznek ezek a szakbizottságok, ritkán folyik tartalmi és érdemi vita, kevés eredményre jutottak a mai napig, és külön fölvetik szakértőink - legnagyobb meglepetésükre -, hogy a kormánypárti szakértők alig vesznek részt ezeknek a bizottságoknak a munkájában. Vagy egyáltalán nincsenek jelen - bizonyos pártok szinte egyiken sem jelentek meg - vagy csak rövid ideig vesznek részt ebben a munkában. Ez mintha ellentmondásban lenne az erről az emelvényről elhangzott magasztos szavakkal. Innen mindenki azt gondolhatta, hogy ez a legfontosabb tevékenysége a kormánypártoknak, a gyakorlat meg azt mutatja, hogy bizony nem sok minden történt.

A státusz törvény kapcsán: rendkívül hangzatos volt, ahogyan az államtitkár úr a Magyar Állandó Értekezlet előtt-alatt beharangozta a státusz törvény tervezetét. Azt mondta, hogy "töredéknemzetből" - remélem, jól idézem - "most a szerződéses nemzet felé teszünk egy nagy lépést, és ez lesz az új XXI. század magyar nemzeti fejlődésének a szerződéses alapja".

Ezek nagyon szép és megható gondolatok voltak, de sajnos ezeknek a tartalmáról azóta sem tudunk sokkal többet, mint akkor. Az alapkérdések tisztázásáig nem tudtunk eljutni közel fél évvel a tanácskozásunkat követően. Ma sem tudjuk azt, hogy az úgynevezett státusz törvény vagy jogállási törvény kikre fog pontosan vonatkozni és milyen jogosultságokat fog tartalmazni.

Az ellenzéki pártok egyetértettek azzal, hogy együtt vizsgáljuk meg ennek a lehetőségét. De amikor egyetértettünk ebben, akkor rögtön óvtuk is mind a kormánypártokat, mind a határon túli magyar szervezetek képviselőit, hogy bármiféle eltúlzott illúziókat tápláljanak egy ilyen törvényes megoldással kapcsolatban.

Nagyon komoly kockázatok és veszélyek vannak ezzel kapcsolatban. A kockázatok alatt elsősorban azt értem, hogy eltúlzott várakozásokat kelthetnek és részben már keltettek is kijelentések, ugyanakkor pedig a teljesítés ettől nagyon lényegesen elmarad, mondhatnám, hogy a mai napig még semmi nem történt. Nem is egyszerű egyébként meghatározni a teljesítések körét, én ezt elismerem, ehhez valóban érdemi együttműködésre lenne szükség, és ennek a nyomát idáig nem nagyon láttuk.

Ha túl sokat kíván nyújtani szolgáltatásban, jogosultságban ez a tervezet vagy ez a státusz törvény-javaslat, akkor felveti azt a kérdést, hogy mennyiben áll ez összhangban a magyar társadalom és gazdaság teherbíró képességével, és mennyiben egyeztethető össze más fontos külpolitikai célkitűzésekkel, a szomszédos országok többségi demokratikus elitjeivel való együttműködéssel. Ha túl keveset ad, akkor jogosan vetődik fel, hogy már megint becsapták a határon túl élő magyarokat.

Tehát, tisztelt képviselőtársaim, az a mi felelősségünk, mindannyiunké - és a kormány felelőssége, aki ezt a javaslatot tette, különösen az -, hogy elkerüljük ezeket a csapdákat. Senkit be ne csapjunk, senkit ne áltassunk, de minél hamarabb azt tudjuk biztosítani, amire mindannyian készen állunk. Remélem, hogy ezen a téren valami történni fog.

A határon túli magyarok definíciójával kapcsolatban ez az anyag is homályban tapogatózik. Most nem akarok a részletekbe belemenni, de ilyeneket mond, hogy ki a magyar, azt majd valahogy a nyelvismeret, az egyházi bejegyzés és még valami - most már nem is emlékszem pontosan... - alapján kell megállapítani. (Közbeszólás a MIÉP soraiból: A származás!) A származás, bocsánat, igen - a származás alapján kell megállapítani. Bizonyos, hogy így nem jó úton járunk, másfelé kell elmennünk.

Az előbb Lányi Zsolt képviselőtársam a kettős állampolgárság kérdését vetette föl. A Magyar Állandó Értekezlet tagjainak túlnyomó többsége és a határon túli magyar szervezetek vezetőinek túlnyomó többsége is egyetértett abban, hogy ez a kérdés ebben a formában, ahogyan ön veti fel, nem felvethető. Nem az a cél, hogy kettős állampolgárságot hozzunk létre, hanem az alapcél - és azt hiszem, ez mindannyiunk célja -, hogy a határon túl élő magyarok számára lakóhelyükön biztosítsuk a méltó és a biztos megélhetés, illetve az identitás vállalásának a lehetőségét. Ez az alapvető célkitűzés, és nem az elvándorlás előmozdítása.

Engedjék meg, hogy rátérjek néhány más kérdésre, amelyeket érint ez a jelentés. De tényleg csak érint, és keveset mond róla, pedig problematikus ügyekről is van szó közöttük. Ilyen az erdélyi felekezetközi alapítványi egyetem ügye.

Tisztelt Képviselőtársaim! Mi azok közé tartozunk, akik támogattuk azt a gondolatot, hogy a magyar kormány, a magyar költségvetés, a Magyar Országgyűlés segítse elő, ha nem megy az állami egyetem, akkor a magánegyetem létrejöttét is, természetesen azzal, hogy nem mondunk le az állami egyetem minél hamarabbi megvalósításáról. De ezt csak akkor tudjuk támogatni, ha tisztázott célkitűzésekről van szó, ha tudjuk, hogy az a pénz hova és mire fordítódik - mert ezt a mai napig nem tudjuk. A költségvetési törvényben született egy döntés, de ennek a konkrét következményeit a mai napig sem ismerjük.

Sajnos van okunk azt gondolni, hogy belső, az RMDSZ-en belüli viták eszközévé is válhat ez az ügy. A kormány itt is azt a preferenciát kívánja érvényesíteni, amit egyébként az RMDSZ-szel való politizálásában - tehát bizonyos szárnyának a támogatásában - folytat. Nem helyes ez, az a jó, ha minél hamarabb tiszta vizet öntünk a pohárba, és az RMDSZ legitim vezetésének egyetértésével hozzuk meg a döntéseket.

Illyés Közalapítvány - erről is esett már szó. Tisztelt Képviselőtársaim! Nem ez az a hely, ahol részletekbe menően szeretnék erről beszélni. De a jelentés maga arról beszél, hogy megalapozatlan sajtótámadások érték a közalapítványt. (Közbeszólás a MIÉP soraiból: Így van!) Nem ez a helyzet, tisztelt képviselőtársaim! A sajtó felvetéseire - amelyek jogos felvetések voltak, és fölmerültek a külügyi bizottság ülésén is - mind a mai napig nem kaptunk egyértelmű, mindent tisztázó választ. Várunk erre továbbra is.

Problematikus kérdéseket látunk a döntéshozatal rendjében - a döntéshozatal nem átlátható, nem ellenőrzött -, a döntéshozatal kontrolljában - jelenleg csak két ellenzéki kurátor van a kuratóriumban. Sokszor ők maguk is arról panaszkodnak, hogy késve szereznek tudomást a döntésekről, bizonyos döntésekről nem szereznek tudomást, nem áll módjukban minden összefüggést gondosan megvizsgálni a döntések előtt. Valóban fölmerül az a gyanú, hogy az államtitkár úrhoz közel álló, lojális emberek többségével töltötték fel a kuratóriumokat, és a kuratóriumok döntéseiben ezek a szempontok érvényesülnek.

Van egy összeférhetetlenségi kérdés is; ezt megint nem akarom itt hosszasan boncolgatni. A kuratórium elnöke - aki egyébként egy tiszteletreméltó személyiség - egyben egy olyan szervezetnek is az elnöke, amely több ízben kért és nyert el támogatást ugyanettől az alapítványtól, részt vett más szervezetek, alapítványok létrehozásában, azokkal szoros kapcsolatban van, és ezek is különböző pályázatokon nyernek. Tehát ezeket a kérdéseket is tisztázni kell - ez nem történt meg.

Az Új Kézfogás Közalapítvány esetében bár van egy pozitív előrelépés - én ezt elismerem, az elmúlt évek gyakorlata nem volt jó, ezen változtatni kell -, ugyanakkor a kuratóriumból az én tudomásom szerint az ellenzéki kuratóriumi képviselők kiszorultak, mindenesetre a szabad demokraták képviselőit kiszorították, és azóta ennek a pontos működésére nem tudtunk rálátni.

Tisztelt Képviselőtársaim! Nagyon hosszan lehetne folytatni a problémákat, csak az időm már a vége felé jár. Ezért még egyszer kénytelen vagyok leszögezni, hogy ebben a formában ezt a jelentést nem tudjuk támogatni, alapvetően persze nemcsak a jelentéssel, hanem a jelentés mögött meghúzódó anomáliákkal, problémákkal van gondunk. A szabad demokraták készek arra, hogy együttműködjenek egy olyan kisebbségpolitika folytatásában, amiről szavakban szó van, de azt szeretnénk, ha a szavak és a tettek összhangban állnának egymással. Egy olyan kisebbségpolitikát, amelyet szavakban hirdet a kormány, tudunk támogatni, de egy olyat, amelynek a gyakorlatát az imént bíráltam, nem tudunk támogatni.

Köszönöm szépen. (Taps az SZDSZ és az MSZP soraiban.)

Forrás: parlament.hu