DR. WIENER GYÖRGY (MSZP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Salamon László képviselőtársamnak egyetlenegy gondolatára hivatkoznék most ebben a kétperces felszólalásban. Azt állította, hogy az általa beterjesztett módosító javaslat azért jobb az ellenzéki képviselők indítványainál, mert nem köti meg a majdani országgyűlések kezét. Fel szeretném azonban hívni Salamon László képviselőtársam figyelmét arra, hogy Magyarországon egy olyan rendszer alakult ki és nemcsak szokásjogilag, hanem alkotmányos szinten, az alaptörvény megfogalmazása értelmében is, amelyben egy házszabály hosszú távra megszabhatja majdani parlamenti ciklusok működésének szabályait is.
Kétségtelen, hogy vannak olyan államok, amelyekben a Salamon László által felvetett kérdéskör más megoldást kapott. Ezek olyan országok, ahol házszabályt egyetlenegy parlamenti ülésszakra hoznak, és a következő törvényhozási ciklus már más szabályokat alkot. Ha Magyarországon ezt a szempontot kellene figyelembe venni, akkor az alaptörvényünk mást írna elő, nem azt, ami a jelenlegi 24. § (4) bekezdésében található. A Magyarországon alkalmazott megoldásnak pontosan az a lényege, hogy egy mostani országgyűlés olyan szabályokat állapítson meg, amelyek a következőre és az azt következőre nézve is kötelező erejűek.
(23.00)
Éppen azért, hogy az ellenzéki, illetőleg a kormánypárti funkciók felcserélődése esetén is hasonló normatív tartalmú rendelkezések szabályozzanak, vagyis vegye figyelembe a kormánypárt azt, hogy lehet valamikor ellenzéki pozícióban is.
Köszönöm a figyelmet.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés