LÁNYI ZSOLT, az FKGP képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Hölgyeim és Uraim! (A díszpáholy felé fordulva:) Kedves határon túli magyar pártok Képviselői! Engedjétek meg, hogy a Független Kisgazdapárt nevében szeretettel üdvözöljelek benneteket, és örüljek, hogy itt vagytok. Sajnáljam, hogy nem kaphattok szót a jelenlegi alkotmány szerint, mert biztos, hogy volna mondanivalótok.

Az előbb felszólaló, az MSZP tisztelt képviselője azt mondta, hogy előzmények is vannak. Hát bizony vannak, és én az előzményekkel kezdem. 1920-szal kezdem, amikor a trianoni dekrétum széttépte hazánkat, és kétharmad részét elcsatolta lakóival, természeti kincseivel, völgyeivel, hegyeivel, folyóival együtt. (Közbeszólás a kormánypárti padsorokból: Igaza van!) És akkor, 1920-ban volt egy Magyar Országgyűlés, és ennek a Magyar Országgyűlésnek volt egy magyar országgyűlési elnöke, és magyar képviselők ültek itt a padokban (Dr. Gidai Erzsébet: Ez az!), és akkor azt mondotta az akkori elnök, hogy az elcsatolt területeken, az utódállamok területén élő ma már nem magyar állampolgárok, de a mi magyarjaink ugyanúgy a nemzet testéhez tartoznak, mint az anyaországon belül élő magyarok. (Taps a MIÉP padsoraiban.) És akkor az egész parlament itt fölállt, és ezt a törvényt egyhangúlag fogadta el! (Dr. Gidai Erzsébet: Így van!) Mert volt magyar érzés azokban az emberekben, akik akkor itt ültek a parlament soraiban! - ennyit erről.

A másik dolog: a diktatúra éveiben a szőnyeg alá söpörtük 50 évig ezt a kérdést. Egyetlenegy szubjektív véleményt hadd mondhassak, tudom, egy kicsit nem illik. Én kisebbségben születtem. Én tudom azt, hogy mit jelent kisebbségben élni, és tudom azt, hogy mit jelent a kisebbségi magyarnak, ha az anyaország gondoskodik róla. Ha az anyaország előveszi a problémáit, megbeszéli, próbál rajta segíteni, ez rettenetes erőt kölcsönöz. Amikor az államtitkár úr említette, hogy a magyar kisebbségben élő nemzettársaink, magyar testvéreink fogynak, hogy az identitás romlik, hogy a nyelv a csángóknál... - ezeket én most nem akarom hosszan ecsetelni, mert kevés az idő, de egy biztos, ez annak tudható be, hogy 50 évig nem volt olyan politikai megnyilatkozása az anyaországnak, amire '20-ban esküt tettünk. És ez volt, ami miatt a magyarok elvesztették a bátorságukat, úgy érezték, hogy teljesen elhagyta őket az anyaország.

Most a rendszerváltás után elindult valami, először retorikai szinten. Az én tudomásom szerint - lehet, hogy rosszul tudom, képviselőtársaim - az első magyar-magyar csúcs a Béla király úton volt 1996. július 4-én és 5-én, ahol is reggelig fogalmaztunk egy zárónyilatkozatot. Engem az a szerencse ért, hogy én mindegyiken részt vettem, részt vettem először a Béla király úton 1996-ban, de szeptemberben Pápán is részt vettem, majd utána részt vettem a következő, február 20-ain már '99-ben, meg a legutóbbi, november 11-12-ein, akkor már nem magyar-magyar csúcsnak neveztük, hanem Magyar Állandó Értekezletnek neveztük. De ezek az elnevezések nem döntőek, a lényeg a következő:

A július 4-5-ei zárónyilatkozatban nagyon halványan, óvatosan fogalmazva szerepelt egy-két olyan mondat, amelyik vonatkozott az autonómiára, vonatkozott a nyelvhasználatra, és olyan dolgokra vonatkozott, amelyeket minden magyar kormánynak kötelessége támogatni abban az esetben, ha azokat akár a Felvidéken, akár Erdélyben vagy a Délvidéken a legitim magyar pártok a zászlójukra tűzik.

(16.40)

Ez a magyar kormány kötelessége. A magyar anyaország kötelessége, hogy ezeket a törekvéseket támogassa. Nagyon helyesen meghatároztuk akkor, már az első összejövetelünkön, hogy ne Budapesten döntsünk mi a határon túli magyarok sorsáról, hanem a határon túli magyarok képviseljék a magyarságot megfelelő módon, és az ő javaslataikat fontoljuk meg, vitassuk meg, és utána egységesen támogassuk azt.

Ez a július 4-5-ei zárónyilatkozat az akkori szempontok szerint kemény volt, mert egyáltalán meg merte említeni, hogy autonómiát kellene adni, mondjuk, 2 millió magyarnak, aki egy blokkban él a Székelyföldön meg ilyen apróságok. Akkor ez még borzasztó volt, és egy-két liberális újság Nyugaton meg itthon kezdte ezt nacionalizmusnak nevezni. Erre megijedt az akkori kormány, megijedt az akkori kormánypárt, és ezt most azzal bizonyítom be ékesen, hogy egypár hónap múlva, '96. szeptember 4-én Pápára már nem mert eljönni. Egyszerűen nem merte képviseltetni a magyar kormány azon az összejövetelen magát, ahol az egész kisebbség, az összes határon túli magyar legitim párt vezetői ott voltak, és akkor történtek azok a dolgok, amelyeket itt az előbb Tabajdi képviselőtársam említett, ezek az alapszerződések, amelyeknek a világon semmi köze ahhoz nincsen, hogy ma az RMDSZ kormányon van vagy nincs kormányon. Iliescuval kötöttek egy szerződést, két kommunista kezet fogott, az a világot nem rengeti meg, Európát nem rengeti meg, az egyszerűen egy nulla dolog volt, nincs jelentősége. Az országok közötti kapcsolatnak akkor van jelentősége, ha gazdaságilag együttműködnek, akkor van jelentősége, ha az emberi jogok érvényesülnek... - igen, parancsoljon!

Forrás: parlament.hu