ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Az ügyrendi javaslat Házszabály szerinti tárgyalásának a végére értünk, tehát most a határozathozatal következik.

Kovács László frakcióvezető úr azt javasolta - most a szándékot szeretném pontosan megfogalmazni -, hogy az Országgyűlés halassza el a szavazást. Ahogy ő fogalmazta meg, az nem házszabályszerű megfogalmazás, de ettől most tekintsünk el. A javaslat lényege az, hogy halassza el az Országgyűlés a szavazást ebben e kérdésben.

Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy egyetért-e azzal a javaslattal, hogy a szavazást a médiatestületek megválasztásáról elhalassza az Országgyűlés. (Moraj.) Tehát a kérdést úgy fogalmaztam meg, hogy egyetért-e az Országgyűlés azzal, hogy elhalassza-e a döntést, a határozathozatalt az Országgyűlés.

Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés 126 igen szavazattal, 210 nem ellenében, 9 tartózkodás mellett az ügyrendi javaslatot nem fogadta el.

Újabb ügyrendi javaslat fog elhangzani. Megadom a szót Kuncze Gábor frakcióvezető úrnak, Szabad Demokraták Szövetsége.

Forrás: parlament.hu