DR. GÓGL ÁRPÁD egészségügyi miniszter: Elnök Asszony! Képviselő Úr! Tisztelt Ház! A kérdés annyira időszerű, hogy a drogstratégia, amelyet összeállítottunk Deutsch miniszter úrral, két területen is érinti a gépjárművezetést és a drogkérdést. Az egyik éppen az, ami a diszkóbalesetek és a tragédiák megelőzését szolgálja. Lezsák képviselőtársamnak az a javaslata, hogy a gépjármű-vezetői alkalmasság megállapításához kötelező drogszűrést alkalmazzunk, egy fontos, de nem egyedüli lehetőség. Annál is inkább, mert ha a kiindulópont elriasztó is, a jelenlegi szabályozás 40 év alatt tízévente, 40 és 60 év között ötévente és 60 év felett évente írja elő a vizsgálatot. Azt gondolom, hogy a drogdikció 60 év fölött elég ritka. Nyilván a nem hivatásszerű gépjárművezetőknél az alkalmasság felülvizsgálata önmagában nem lehet eszköz. A hatályos jogi szabályozás egyébként lehetővé teszi bármely orvosnak, így az alkalmasságot megállapítónak is, hogy gyanú esetén a szűrést elvégezze.

Az engedély megszerzése előtti lehetőséget mérlegeli a tárca és az igazságügyi orvos szakértőktől ez ügyben véleményt kér. Egyébként egy Pécsett legutóbb lezajlott szakmai konferencián a nemzetközi tapasztalatokat bemutatták, és baleset esetén a helyszínen a drogfogyasztás gyanúját rendőri intézkedés előzi meg, ezt követheti csak az orvosi drogteszt. Egyébként ez nemcsak szervezési és szabályozási kérdés, hanem anyagi kérdés is. A jelenleg érvényben lévő vizelettesztek ára 1000 forint, a nyálteszt 5000 forint, de egyik sem alkalmas arra, hogy az LSD-t kimutassa. Ahhoz, hogy teljes értékű módszert birtokoljunk, közel 10 ezer forintos vizsgálati díjat kellene befizetni. Nincsen olyan egyszerű módszer, mint amilyen van az alkoholos befolyásoltság vagy az alkoholabúzus megállapítására.

Azt gondolom, ha az Országos Orvosszakértői Intézet, illetve az illetékes szakmai országos intézet - ez az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet - kidolgozza a szakmai ajánlását, akkor a kérdést a minisztérium megtárgyalja, és megfelelő intézkedéseket hozunk.

Kérem válaszom elfogadását. (Taps a kormánypártok soraiban.)

(16.00)

Forrás: parlament.hu