DR. GYÖRGYI KÁLMÁN legfőbb ügyész: Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Országgyűlés! Köszönöm a lehetőséget, hogy itt szólhatok. Én valóban tagja voltam a Magyar Szocialista Munkáspártnak. 1990-ben, május hónapban a jogi kari dékáni szobában ültem, bejöttek, felkértek. Gondolkodtam, megkérdeztem, hogy komoly-e. Az információkat, amelyek ellenjavalltak, azokat előadtam, a felkérést megismételték, illetve fenntartották, majd 1990. június 26-án az Országgyűlés megválasztott. Azt megelőzően az alkotmányügyi bizottság meghallgatott, kikérdezett tevékenységemről, és egyebek között arról is, hogy mikor, milyen szervezetnek voltam a tagja.
Úgy gondolom, hogy a szabadon választott Országgyűlés kellő értelmi érettséggel rendelkezik és rendelkezett arról, hogy eldöntse, kit akar legfőbb ügyésznek. Én nem jelentkeztem, nem hirdetésre jöttem, engem felkértek, engem megválasztottak. Én igyekeztem ezt a tevékenységet tisztességesen ellátni. Nem hiszem, hogy egy bukott erőnek lennék az ügynöke, és miután most már mindent sikerült privatizálni, lemondhatok.
Azt gondolom, hogy a képviselő úr számomra nagyon kevéssé hízelgő minősítése helyett az Országgyűlés tavaly, március 23-án megejtett szavazására fogok visszagondolni, amikor itteni tevékenységem emlékét kívánom felidézni. Az Országgyűlés a legfőbb ügyész beszámolóját 96,4 százalékos arányban elfogadta. Erre fogok visszagondolni, és természetesen a képviselő úrra is, illő tisztelettel.
Köszönöm. (Taps.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés