DR. OROSZ SÁNDOR (MSZP): Tisztelt Elnöknő! Köszönöm a szót. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Ház! Ismét bebizonyosodott, hogy ráolvasással és diktátumokkal nem lehet válságot kezelni. Agrárbéke helyett agrárkatasztrófa közeleg. Emellett is van azonban néhány elgondolkodtató dolog.
(9.40)
Az mindenképpen elgondolkodtató, hogy az elmúlt évtizedben, amikor Magyarországnak kisgazda földművelésügyi minisztere volt, a mezőgazdaság válsága tovább mélyült. Így volt ez 1993-ban, de így van ez most is.
A termelés volumene akkor 67,7 százaléka, 1999-ben pedig 69 százaléka volt az 1990. évinek. Tavaly, míg a nemzetgazdaság egészében mintegy 4 százalékkal növekedett a nemzeti össztermék, addig az agrárgazdaságban 10 százalékos volt a csökkenés. A nemzetgazdaság exportja 16 százalékkal emelkedett, az agrárgazdaságé 17 százalékkal csökkent. A nemzetgazdaságban körülbelül 6 százalékkal növekedtek a beruházások, az agrárgazdaságban 30 százalékkal csökkentek. A foglalkoztatottak száma országosan több mint 3 százalékkal nőtt, az agrárgazdaságban ugyanakkor 7 százalékkal csökkent. A gazdáknál és a gazdálkodóknál az adósság nő, jövedelem nincs. Fenyegető réme a végrehajtásnak, hogy a gazdák elvesztik a lakásukat, de ami sokkal tragikusabb, talán a gépeiket is. Nő az elkeseredettség, demonstrációs veszély van.
A Magyar Szocialista Párt szolidáris a gazdák követeléseivel. A Magyar Szocialista Párt a költségvetéskor beterjesztette mindazokat a javaslatokat, amelyekkel ez a mostani helyzet elkerülhető lett volna. A Kisgazdapárt és a kormánykoalíció leszavazta ezeket - elgondolkodtató.
Elgondolkodtató az is, hogy amikor az agrárgazdaság ügyeiről van szó, akkor az értékek átalakulnak. Nem számít a törvényesség, a jogállam, nem számít a demokrácia, és az adott szó sem kötelez. Csupán a törvényesség azt jelentené, hogy az agrárgazdaság fejlesztéséről szóló törvény követelményeinek megfelelő agrárköltségvetés a jelenleginél nagyságrendekkel nagyobb pénzeket bocsátana rendelkezésre.
A megállapodás - amit a gazdák képviselőivel kötöttek - betartása azt jelentené, hogy 55 milliárd forintot a hitelkonszolidációra lehetne fordítani, enyhítve ezzel az ágazatot agyonnyomó adósságterhet.
A megállapodásból persze teljesült egyvalami. A miniszter úr beszélt 413-ról, no persze ő milliárd forintra gondolt, és arról beszélt. A valóságban 413 paragrafus jelent meg. Ezek a paragrafusok azonban nem tartalmazzák a szükséges összegeket. Pótköltségvetésre van szükség. A kormány kötelessége a jelen helyzetben ennek a pótköltségvetésnek az elkészítése. Úgy tűnik azonban, hogy ehhez a kisgazda érdekérvényesítés kevés lesz. Szükséges megteremteni egy pótköltségvetéshez megfelelő politikai hátteret. A kormány össze kell hogy hívja a nemzeti kerekasztalt annak érdekében, hogy ez az országrontó folyamat megálljon.
A mostani kormány és a Kisgazdapárt nem szereti a nagyüzemeket - elgondolkodtató. De legalább ennyire elgondolkodtató az is, hogy akiket szeretnek a kisgazdák, azok sem férnek hozzá azokhoz a forintokhoz. Nem férnek hozzá jussukhoz, ami még oly kevéssé csörgedezik is.
Bürokratikus eljárások akadályozzák őket ebben. Maga a miniszter úr 1997-ben, hasonló demonstrációveszélyes helyzetben hívta fel a figyelmet arra, hogy alkotmányellenes és vidékellenes az a sok jelentenivaló, amit akkor az őstermelői igazolványhoz kívánt meg az akkori kormány. Jelenleg hat helyre kell ugyanezt megtenni. Ha akkor az volt, most nem az? A Magyar Szocialista Párt nevében kijelentem: nem fogunk tiltakozni az ellen, hogy a rendelkezésre álló eszközeivel egyszerűsítse ezt a rendszert a miniszter úr, hogy a fehérgyarmati és a Fejér megyei, táci gazdák is hozzájussanak pénzükhöz. Mondjon le, miniszter úr! - gyakran fordult ehhez a fordulathoz ellenzéki korában. Ez szokványos - én nem ezt mondanám.
Apellálok arra, hogy a miniszter úr igen jártas a futballban. A közönség alibifutballt érzett, felharsant a kórus: dolgozzatok, dolgozzatok! Azt gondolom, hogy ideje befejezni ezt az agrár-alibifutballt, ideje dolgozni a magyar gazdákért és a magyar vidékért. Azt is állíthatom, hogy a Magyar Szocialista Párt ebben partnere lesz a Kisgazdapártnak is és önnek is.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps az MSZP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés