DR. SZABÓ JÁNOS honvédelmi miniszter: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Megvallom őszintén, zavarban vagyok, mert az azonnali kérdése címén ön elmondta az interpellációjában felhozott valamennyi kérdést. Lehet, hogy ez még ismétlésre kerül majd az interpellációs időszakban. Most azonban csak arra a kérdésére, amelyet ön feltett - hogy számoljunk együtt -, adok választ, ha megengedi.
Az utóbbi időben több alkalommal előfordult, hogy ön kérdést, interpellációt intézett a minisztériumhoz, illetve személyesen hozzám ebben a témában, valamint a napirend előtti felszólalásaiban is számos alkalommal érintette ezt a problémát. Éppen ezért megdöbbenve és értetlenül állok ugyanazon témák kérdése előtt, persze hússzor is fel lehet tenni ugyanazt a kérdést, ezt semmi sem korlátozza.
Ön a minisztérium összegzett számításainak eredményét is kézhez kapta. Óhatatlanul felmerül bennem a gondolat, hogy csupán a szereplési kényszere kielégítésére használja fel, illetve használja ki az azonnali kérdések adta lehetőséget. Ennek ellenére, amennyiben önt, tisztelt képviselő úr, a kapott válaszok nem elégítették ki, felajánlom, hogy valóban számoljunk együtt.
(13.50)
Lehetőséget adok a képviselő úrnak, hogy a minisztérium részletes számításaival a helyszínen megismerkedjen. Javaslom, hogy találjunk egy kölcsönösen elfogadott időpontot, amikor a képviselő úr befárad a minisztériumba, és így lehetősége lesz arra, hogy a helyszínen kapjon tájékoztatást.
Tisztelt Képviselő Úr! Amennyiben a javaslatomat elfogadja, a minisztérium szakértői állnak rendelkezésére.
Köszönöm. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés