DR. VASTAGH PÁL (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A javaslat mellett nagyon sok érv szól. Alkotmányjogilag az Országgyűléstől kapta a kormány a tárgyalási mandátumát, a felhatalmazást, ezért az Országgyűlésnek rendszeresen ellenőriznie kell mindazt, hogy hogyan halad a társulási megállapodás végrehajtása.

Említhetek célszerűségi szempontokat is, ami tulajdonképpen a kormány helyzetét könnyítheti meg, hiszen egy kényes és nehéz tárgyalási szakaszban a kormány adott esetben hivatkozhat parlamenti állásfoglalásra, parlamenti mandátumra, és ez biztosíthat nagyobb mozgásteret a kormány számára.

Végezetül, szeretnék politikai szempontokra is hivatkozni, hiszen nem feledkezhetünk meg arról, hogy ez az ügy az ország egészének az ügye, hogy a majdani csatlakozást nemcsak a kormány fogja szentesíteni, hanem az Országgyűlés, és ráadásul mindezt népszavazás is kíséri majd. Nem mindegy, hogy milyen a társadalom tájékozottsága, mennyire avatottak, beavatottak a képviselők a tárgyalási folyamat részleteibe. 1993 óta, amikor megkezdődtek, amikor az országgyűlési határozat született, hét év telt el, és a csatlakozási folyamat ma egészen más stádiumban van. 1998. március 31. óta megkezdődtek a csatlakozási tárgyalások, és erre a parlamentnek is nagyobb figyelmet kell fordítania.

Tisztelt Képviselőtársaim! Ez az a javaslat, amelyet némi nagyvonalúsággal, némi politikai eleganciával, kormányzati oldalon bárki nyugodt szívvel támogathat. Döntsék el, hogy mit választanak! (Taps az MSZP soraiban.)

Forrás: parlament.hu