GLATTFELDER BÉLA gazdasági minisztériumi államtitkár: Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Ház! Képviselő Úr! Szeretném megköszönni, hogy ráirányította a figyelmet a gunarasi gyógyfürdő ügyére. A Gazdasági Minisztérium kezelésében levő turisztikai célelőirányzat már korábban is kiemelt szerepet szánt a gyógy- és termálturizmus fejlesztésének. Tavaly erre a célra 400 millió forintot fordítottunk, azonban az idei évre ezt az összeget meg kívánjuk duplázni, és így idén már 800 millió forinttal kívánja a Gazdasági Minisztérium támogatni a gyógyturizmus fejlesztését.

A képviselő úr által elmondott támogatási igény nem ismeretlen a számunkra. A Gunarasi Gyógyfürdő és Idegenforgalmi Részvénytársaság már 1998-ban a gyógyfürdő szolgáltatásainak fejlesztésére és a meglévő létesítmény rekonstrukciója érdekében négy évre 13,5 millió forint összegű kamattámogatásban részesült. Ami Gunaras további fejlesztésének kormányzati támogatási lehetőségét illeti, örömmel tájékoztatom képviselő urat, hogy a közelmúltban jelent meg a Gazdasági Minisztérium kis- és középvállalkozások részére meghirdetett gyógyturisztikai és szálláshelyfejlesztő beruházásokat támogató pályázati felhívása. Az új pályázat keretében legalább 10 millió forint, de legfeljebb 175 millió forint összegben igényelhető végleges, azaz vissza nem térítendő támogatás.

A felhívásban három célkitűzés megvalósítása szerepel, ebből - mivel ezek érintik megítélésem szerint a gunarasi ügyet - kettőt szeretnék kiemelni. Pályázatot lehet benyújtani a meglévő gyógyturisztikai létesítmények kihasználtságát javító rekonstrukciókhoz, bővítésekhez és az új létesítmények megvalósulásának támogatására. Másrészt a gyógyturisztikai kínálat minőségének fejlesztése érdekében a minisztérium támogatja a meglévő turisztikai szálláshelyek színvonalát javító fejlesztések megvalósítását és új szálláshelyek létrehozását. Ezeket a pályázatokat április elejétől lehet beadni, és befogadásuk ez év október 30-áig folyamatosan történik.

Megemlítem, hogy a minisztérium valamennyi támogatási programja, valamint az aktuális pályázati felhívások is megtalálhatók az interneten a Gazdasági Minisztérium honlapján. Remélem, hogy az átalakult, megújult vezetésű gyógyfürdő a helyi önkormányzat támogatásával pályázni fog, és ez a pályázat sikeres lesz.

Végezetül Matolcsy György miniszter úr nevében is szeretném önnek, képviselő úr, megköszönni, hogy mint országgyűlési képviselő eddig is jelentős erőfeszítéseket tett a dél-dunántúli régió turizmusa, ezen belül kiemelten a magyar gyógyturizmus fellendítése érdekében.

Köszönöm szépen. (Taps.)

Forrás: parlament.hu