MOLNÁR RÓBERT (FKGP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Miniszter Úr! Kedves Képviselőtársaim! Az Európai Unióhoz való csatlakozás miatt sok szó esik a környezet fokozott védelméről, a megújuló energiaforrások használatának elősegítéséről, a mezőgazdasági termelési szerkezet átalakításáról. E látszólag egymástól távoli gondok orvoslására szeretnék a miniszter úr és a képviselőtársaim figyelmébe ajánlani egy igazán zöld programot, amely az erre a célra termelt vagy meglévő növényi hulladékból, zöld biomasszából gépjárművekben azonnal felhasználható gázolajat állít elő. (Folyamatos zaj.)
Növényekből dízelolaj? Furcsán hangzik, de lehetséges, hiszen már a német hadiipar is átalakította a barnaszenet gázolajjá. Repcemagból jelenleg is lehet készíteni gázolajat, de az igen magas gyártási költség - körülbelül 180-200 forint - jelentős hátráltató tényező. Egy magyar találmány segítségével mára versenyképes termelési rendszert lehetne kiépíteni, ugyanis ennek a bioolajnak a termelői ára 40-50 forint, tehát azonos a kőolajból származó gázolajéval. Így a jelenleginél inkább olcsóbb fogyasztói ár alakulhat ki ártámogatás nélkül is.
A növényi zöldtömeg feldolgozása bioolajjá környezetvédelmi szempontból is különösen előnyös. Ugyanis ez a bioolaj nem a föld mélyéből származó szénhidrogénből, hanem a növényekből, azaz a levegőből származó szénből épül fel, így nem kerül új szénmennyiség a levegőbe, hiszen azt kötjük meg és használjuk fel újra és újra. A program megvalósulása esetén az üzem környékén az olcsó hőre, energiára alapozva üvegházi termelés, élelmiszer-ipari feldolgozás alakulhatna ki, agráripari központ jöhetne létre. A biomassza-termelés további munkahelyeket teremtene. (Folyamatos zaj.) Átalakítható a hagyományosan búzára, kukoricára alapozott termelési szerkezet, amelyet az Unióhoz való csatlakozás miatt egyébként is követelnek tőlünk.
Elnök Úr! Kérem, hogy teremtsen rendet a szocialista padsorokban! Nem tudom elmondani a beszédemet. (Az elnök csenget. - Felzúdulás az MSZP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés