ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Köszöntöm a jelen lévő képviselőket és mindenkit, aki figyelemmel kíséri munkánkat.
Az Országgyűlés tavaszi ülésszakának 13. ülésnapját megnyitom. Bejelentem, hogy az ülés vezetésében Vidoven Árpád és Juhászné Lévai Katalin jegyzők lesznek segítségemre.
Tisztelt Országgyűlés! A Házszabályban előírt, szükséges számú aláírás csatolásával Kovács László, MSZP, politikai vita megtartását kezdeményezte "Reform vagy retorika" címmel. A politikai vita kezdeményezésére irányuló indítványt V/2336. számon kapták kézhez a képviselők.
Az ülésteremben ugyancsak kézhez kapták az Egészségfejlesztési Kutató Intézet megalakulásáról és tevékenységéről szóló tájékoztatót és mellékleteként a minisztérium munkáját meghatározó polgári kormány programjának egészségügyi fejezetét is.
Engedjék meg, hogy röviden ismertessem - az elfogadott napirend szerint - a vita menetét.
Először a kormány nyilatkozatára kerül sor 40 perces időtartamban, maximum. Majd az egyes képviselőcsoportok vezérszónokai következnek, a házbizottsági megállapodásnak megfelelően 20-20 perces időtartamban. Felhívom a figyelmüket, hogy a vezérszónoklatok közben kétperces felszólalásokra nem kerülhet sor. Ezt követően a képviselői felszólalásokra kerül sor a kifüggesztett napirend szerinti frakció-időkeretben.
Tisztelt Országgyűlés! A vita során a jegyzők mérik és képviselőcsoportonként összesítik a képviselők által igénybe vett beszédidőt, jelzik az elnöknek, ha a képviselőcsoport a beszédidejét kitöltötte. Végül a kormány válaszára kerül sor 15 perces időtartamban.
Tisztelt Országgyűlés! A vita megkezdése előtt engedjék meg, hogy felhívjam a figyelmüket a Házszabály időkeretre vonatkozó egyes rendelkezéseire. A felszólaló kormánytag beszédideje a kormánypárti képviselők idejébe számít bele. Vita közben a kétperces felszólalásokat - a személyes érintettségre történő reagálás kivételével - bele kell számítani az időkeretbe, ugyanakkor az ügyrendi felszólalásokat nem kell beleszámítani az időkeretbe.
Tisztelt Országgyűlés! Először megadom a szót Gógl Árpád egészségügyi miniszter úrnak, aki a kormány nevében kíván szólni. Tessék!
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés