KELETI GYÖRGY (MSZP): Kovács Zoltán urat csak arra kérem, hogy ha majd megjelenik a jegyzőkönyv, olvassa el azt, amit mondtam; pontosan ugyanazt mondta ő is. Azt gondolom, ebben a kérdésben egyetértünk.

Ami pedig Körömi Attila képviselő úr hozzászólását illeti, felolvasom az MTI tudósítását: "A pártelnök ezt követően felsorolta a megfigyeltek neveit. Áder János, édesanyja Szabó Terézia, felesége Herczeg Anita. Deutsch Tamás, édesanyja Takács Julianna, édesapja Deutsch György, felesége Fesszel Krisztina. Kövér László, édesanyja Ábrahám Erzsébet, felesége Beck Mária, öccse Kövér Szilárd. Orbán Viktor, édesapja Orbán Győző, édesanyja Sipos Erzsébet, felesége Lévai Anikó. Pokorni Zoltán, édesapja Pokorni János, édesanyja Vincz Klára, testvére Pokorni Péter, felesége Beck Andrea. Szájer József, testvére Szájer Imre, felesége Salgó Tünde. Salamon László, vele kapcsolatban két személy, Somogyi Zsuzsanna és Salamon Dorottya."

Ha nekem ezek közül a nevek közül politikai megfigyelés alapján ebből a jelentésből egyet is ki tud mutatni tisztelt képviselőtársam, akkor megszavazom a jelentést! Ne haragudjon, ön azt mondta, annak idején mindenki azt beszélte, hogy megfigyeltek. A miniszterelnök úr nagyon konkrét volt, ezeket a neveket sorolta fel, és ön azt mondta, hogy ezek alapján ön a jelentést elhiszi. Tessék mondani, van ebben a jelentésben ezekből a nevekből politikai megfigyelés? Egyetlenegy név van benne a felsoroltak közül: Pokorni képviselőtársunk - most miniszter - neve.

Én azt gondolom, nagyon könnyű felállni és azt mondani például, amit mondott, hogy ön tökéletesen ismeri, hogy az előző négy évben milyen bűnök voltak a titkosszolgálatoknál. Miért, ön munkatársa volt a titkosszolgálatoknak? Vagy mit csinált? Honnan az istenből ismerte ezeket a tényeket? Legyen szíves és egyszer már próbáljon minket felvilágosítani, és ha segít nekünk a nemzetbiztonság ön által mondott hibáinak a rendbehozásában, akkor abban természetesen partnerek lehetünk. De kiállni és a nyilvánosság előtt becsmérelni egy szervezetet vagy egy volt minisztert, nem illik!

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiban.)

Forrás: parlament.hu