ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Köszöntöm az Országgyűlés jelen lévő tagjait és mindazokat, akik - ezúttal csak a rádión keresztül - figyelemmel kísérik a munkánkat.
Az Országgyűlés tavaszi ülésszakának 14. ülésnapját megnyitom. Bejelentem, hogy az ülés vezetésében Szabó Erika és Mádai Péter jegyzők lesznek a segítségemre.
Tisztelt Országgyűlés! Bejelentem, hogy a Pesti Központi Kerületi Bíróság Molnár Róbert képviselő úr, Független Kisgazdapárt, mentelmi jogának felfüggesztését indítványozta rágalmazás vétsége és Székely Zoltán képviselő úr, szintén Független Kisgazdapárt, mentelmijogának felfüggesztését pedig zártörés vétsége miatt. A megkereséseket kiadtam a mentelmi, összeférhetetlenségi és mandátumvizsgáló bizottságnak.
Emlékeztetem önöket, hogy a hétfői ülésünknek megfelelően mai ülésnapunkon kerül sor a Magyar Köztársaság nemzeti jelképeinek és a Magyar Köztársaságra utaló elnevezésnek a használatáról szóló 1995. évi LXXXIII. törvény módosítását kezdeményező törvényjavaslat általános vitájára, és utolsó napirendi pontként pedig a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitájára.
Most soron következik az Észak-atlanti Szerződés Szervezete biztonsági beruházási programjában való részvételhez szükséges törvénymódosításokról szóló törvényjavaslat általános vitája. Az előterjesztést T/2230. számon kapták kézhez.
Megadom a szót Homoki János államtitkár úrnak, a napirendi pont előadójának, a napirend szerinti 15 perces időkeretben.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés