DR. DÁN JÁNOS (FKGP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr!

Az ajánlás 39. pontjához szándékozom hozzászólni. Bár ezt a bizottságok szerencsére támogatták, ugyanakkor a növényvédő szerek toxicitására, mérgező hatására szeretném fölhívni a figyelmet. Ezt a gondolatmenetet azért szeretném fölvezetni, hogy az egész növényvédelmi törvény tárgyalása során ez mindig figyelembe legyen véve, ugyanis tudjuk azt, hogy a növényvédelem nem egyenlő a kémiai növényvédelemmel, ugyanakkor jelen állapotban és hosszú távon a kémiai szerek használata nélkül hatékony növényvédelem nem képzelhető el.

Jómagam a növényvédelmi törvényről azt a véleményt alakítottam ki, hogy kitűnő szakmai törvény, olyan, mint egy csiszolt gyémánt, és gyakorlatilag a beterjesztett módosító indítványokkal csak néhány törlést, néhány csiszolást, utólagos polírozást végzünk rajta, de úgy érzem, hogy ezek szükségesek azért, hogy egy teljesen tökéletes szakmai törvény legyen.

Mint említettem, a kémiai anyagoknak az egyik oldalon a védő hatása, a másik oldalon pedig a veszélyessége figyelemre méltó. El kell mondani azt, hogy bár az utóbbi harminc évben ezek a szerek jóval korszerűbbek lettek, a régi arzénvegyületek, klorátok, klórozott szénhidrogének kikerültek a rendszerből - így a DDT -, ugyanakkor a jelenlegi szerek sem teljesen veszélytelenek.

Ugyanígy kívánom felhívni a figyelmet arra, hogy miután ezek a vegyi anyagok valóban károsak, mennyire fontos az előállítás, a csomagolás, a kereskedelem, a tárolás, a raktározás, a felhasználás - és folytathatnám -, a göngyölegek megsemmisítése, valamint a fel nem használt növényvédő szerek megsemmisítése és az úgynevezett maradék anyagok, amelyek a permetezőszer kijuttatása során a tartályokban visszamaradnak és esetleg a felhasznált eszközök mosása során keletkeznek.

A táplálkozási láncba történő beépülésükre szintén szeretném felhívni a figyelmet, ugyanis itt egyrészt a növény-ember, valamint a növény-állat-ember táplálkozási lánc az, amit mindenféleképpen figyelembe kell venni. Szólni kell itt a reziduum, a maradékanyag problémájáról. A képviselőtársam az előbbiekben már említette: valóban itt az élelmezés-egészségügyi várakozási időt minden esetben meg kell tartani.

A környezetszennyezési vonatkozásokra is szeretném felhívni a figyelmet. A levegő, a talaj, a felszíni vizek fertőződésére, a felszín alatti vizek fertőződésére és a folyó vizek szennyeződésére. Ezek, mint ismeretes, az ökológiai megbomlását idézik elő, és az ökológiai egyensúly megbomlásának helyreállítása, helyreállítódása rendkívül hosszú, időigényes folyamat.

Mérgezések előfordulhatnak szándékosan és gondatlanul, véletlen eseményekből. A méreganyagok az én szakmámon belül - az állatorvosláson belül - a takarmányon, az ivóvízen és a bőrön keresztül juthatnak be. Jómagam a módosító indítványt a takarmányok és a növényvédő szerek tárolása vonatkozásában tettem meg.

A mérgezések megelőzéséről: részben megelőzhetőek, részben nem. A legnagyobb gondosság ellenére sem előzhetők meg a vadak esetében, a halak esetében és a méhek esetében sem. Bár a méhek esetében szigorú hatósági intézkedésekkel próbálkozunk megvédeni valamennyi méhcsaládot, azonban a növényvédő szerek sajátossága - a növényvédő szerek kiszóródása, légárammal történő eljuttatása - miatt ez nem minden esetben biztosított.

Az azonnali és végzetes kimenetelű mérgezésekkel most nem kívánok foglalkozni, viszont a másik problémával, a felszívódó és a kumulálódásra hajlamos szerekkel igen. Ezek a régebbi szerek, amelyeket már kivontak forgalomból - a DDT, Aldrin, Dieldrin -, de a jelenleg használatos organoklór-származékok - Lindan, Metoxiklór, Toxaphen - sem teljesen aggálytalanok.

Ezen kívül a toxicitás szempontjából az immunrendszer-károsító hatásról is említést kell tenni, valamint ami esetleg a vegyszerek jóval későbbi használata során derül csak ki: a teratogén, mutagén, karcinogén hatások.

(9.20)

Itt felvetődik a felelősség: a gyártó, a felhasználó, a forgalmazó, az alkalmazó felelőssége. Úgy érzem, hogy a teljes láncot kellő szakértelemmel, kellő szakmai fölkészültséggel szabad csak végeztetni, és a hatósági ellenőrzésnek is mindig a helyén kell lenni.

A jövőbeni feladatokat is megszabják ezek az előbb elmondott feltételek. Ugyanis a kutatás során nyilvánvalóan arra kell törekedni, hogy minél kevesebb legyen a toxicitása az egyes szereknek, a hatásuk elérése után maradéktalanul és reziduum nélkül lebomoljanak. A felhasználás során a környezetvédelmi szempontokra is figyelemmel kell lenni. Itt előtérbe kerülne a biogazdálkodás segítése. A jelenlegi viszonyok mellett kis lépéseket tudunk tenni ebbe az irányba.

Az előnyök és a hátrányok összegzésekor természetesen az ember mindig arra törekszik, hogy mindennek az előnyét használja ki, és a hátrányok kedvezőtlen hatását minél jobban tompítsa. Véleményem szerint a következő évtizedeknek mind a kutatásban, mind pedig a felhasználásban az lesz a feladatuk, hogy minél kisebb legyen a toxicitása és minél nagyobb legyen a pozitív, tehát az ember megélhetését, az ember jobb életszínvonalát segítő eset.

Néhány konkrét példát is elmondanék a saját szakterületemről. A leggyakoribb mérgezések a szerves foszforsavészter-mérgezések; ezek az acetil-kolinészteráz-enzim bénításával fejtik ki a hatásukat, általános idegméregnek tekinthetők. Azonban ezen kívül ezek a szerek az immunrendszert is károsítják, teratogén, mutagén és karcinogén hatással rendelkeznek.

A karbomátok környezetkárosító tulajdonsága a gyors lebomlás miatt viszonylag csekély, ugyanakkor rendkívül érdekes a piretroidok szerepe, ugyanis melegvérű állatokra és az emberre teljesen veszélytelen, emiatt irtószerek hatóanyagaként használják. Ugyanakkor fel kell hívni a figyelmet a halakra és a rovarokra kifejtett rendkívül erős mérgező hatására.

A gyomirtó szerek okozta toxikózisok - a diquat-, paraquat-származékok - humán esetekben, illetve zömében húsevők vonatkozásában fordul elő. Régebben használt szer volt a DNOC, dinitro-ortho-o-krezol, a "sárga méreg", mely az esetek zömében szándékos bekeverés során okozott mérgezést.

A mai napokban is előfordulnak és gyakoriak a rágcsálóirtószerek kitétele során bekövetkezett mérgezések. Ezeknek a megelőzését talán a kellő körültekintéssel lehetne elvégezni.

A hal- és méhmérgezések - mint említettem - csak részben megelőzhetők. Nemcsak a tiszai katasztrófa ismert, hanem az elmúlt évben gondatlanság következtében a Duna is fertőződött budapesti növényvédőszer-gyártó cég által a folyóba juttatott piretroidtól. A piretroidok - mint említettem - halakra rendkívül toxikusak, a környezetben, a vízi élőlényekben azonban lebomlanak, nem halmozódnak fel.

A klórozott szénhidrogének zömét már kivonták forgalomból, ennek ellenére laboratóriumi vizsgálattal a halak testéből nagy mennyiségben még jelenleg is kimutathatók.

A méhmérgezésekre visszatérve: túlnyomó többségét szerves foszforsav-észter, más részét piretroid, harmadrészét klórozott szénhidrogének okozzák. A méhtoxikózisokat - mint az előbb említettem - egyrészt a hatósági intézkedésekkel, másrészt minden alkalmazónak a méhekre való fokozott odafigyeléssel kell megelőzni. Azt hiszem, hogy a hatósági jogszabályok betartása csak az egyik oldal, a másik oldal pedig az odafigyelés, illetve a jó gazda gondosságával történő ellátás.

Összefoglalva tehát: mindezeknek a figyelembevételével azt tudom ajánlani, hogy aki növényvédő szereket használ, gyakorlatilag mindig használja ki az előnyét, ugyanakkor a toxicitása sose kerülje el a figyelmét. Vegye figyelembe mind a környezet, mind a természet, mind pedig az ember védelme érdekében. (Taps.)

Forrás: parlament.hu