ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Először a támogatott módosító javaslatokról határozunk. Kérdezem tehát, hogy az Országgyűlés elfogadja-e a támogatott módosító javaslatokat. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a támogatott módosító javaslatokat 315 igen szavazattal, 2 nem ellenében, 2 tartózkodás mellett elfogadta.
Most azokról a módosító indítványokról határozunk, amelyekről a Házszabály szerint még szavazni lehet. Az ajánlás 1. pontjában Simon József a törvényjavaslat címének megváltoztatását kezdeményezi. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 109 igen szavazattal, 208 nem ellenében, 4 tartózkodás mellett nem fogadta el.
Az ajánlás 2., 14., 27., 47. és a kiegészítő ajánlás 17. pontjaiban Jauernik István a háziméh kiemelt védelme érdekében átfogóan módosítja a törvényjavaslat egyes rendelkezéseit. Felhívom a figyelmüket, hogy a javaslatok elfogadása kizárja az ajánlás 48. pontjának elfogadását. A 27. pontot a környezetvédelmi bizottság támogatja, a további pontokat egyik bizottság sem támogatja. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 113 igen szavazattal, 195 nem ellenében, 14 tartózkodás mellett nem fogadta el.
Az ajánlás 11. pontjában szereplő indítványt Pap János képviselő úr visszavonta. Ugyanígy az ajánlás 16. pontjában szereplő javaslatot is visszavonta Pap János képviselő úr.
A 17. pont következik. A 17. pontban Karakas János a 4. § (2) bekezdésének módosításával a forgalombahozatali korlátozás szabályait egészíti ki. A mezőgazdasági bizottság támogatja, a többi bizottság nem támogatja. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 126 igen szavazattal, 183 nem ellenében, 14 tartózkodás mellett nem fogadta el.
Az ajánlás 18. és a kiegészítő ajánlás 18. pontjaiban Jauernik István a törvényjavaslat 7. § (1) bekezdéséből és az 53. § (3) bekezdés c) pontjának szövegéből a külterületre vonatkozó szó elhagyását kezdeményezi. A kiegészítő ajánlás 18. pontját a gazdasági bizottság támogatja, az ajánlás 18. pontját pedig egyik bizottság sem támogatja. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 120 igen szavazattal, 199 nem ellenében, 4 tartózkodás mellett nem fogadta el.
Az ajánlás 19. pontjában Font Sándor a törvényjavaslat 7. § (1) bekezdésének kiegészítését javasolja. Lényege: a közérdekű védekezés elrendeléséhez belterületen szükséges a növényvédelmi szakmérnök javaslata. A bizottságok nem támogatják.
Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 15 igen szavazattal, 290 nem ellenében, 20 tartózkodás mellett nem fogadta el.
Az ajánlás 21. pontjában Németh Imre és más képviselők a törvényjavaslat 16. §-a (2) bekezdésének módosításával a növényvédő szer engedélyezése visszavonásának feltételeit egészítik ki. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 109 igen szavazattal, 210 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett nem fogadta el.
Kis Zoltán képviselő úr a jelentés 30. pontjában szereplő indítványát visszavonta.
Az ajánlás 31., 53., 55. és 58. pontjaiban Csatári József, a 37., 54., 56. és 57. pontokban pedig Karakas János a törvényjavaslat átfogó kiegészítésével a magyar növényvédő-mérnöki, növényorvosi kamara hatásköreit terjesztik elő a növényvédelem területén. Először Csatári József indítványait teszem fel szavazásra, amelyeket a mezőgazdasági bizottság támogat, a többi bizottság nem támogat. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 166 igen szavazattal, 159 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett elfogadta.
Ebben az esetben Karakas János indítványáról nem kell döntenie már a Háznak.
Az ajánlás 40. pontjában Lezsák Sándor a törvényjavaslat 33. §-a (2) bekezdésének módosításával azt javasolja, hogy önkiszolgáló rendszerben is lehessen növényvédő szereket árusítani. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 6 igen szavazattal, 308 nem ellenében, 5 tartózkodás mellett nem fogadta el.
A 44. pontban Németh Imre és Karakas János a törvényjavaslat 43. §-ának kiegészítésével normatív alapú támogatást javasol. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 124 igen szavazattal, 199 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett nem fogadta el.
A 45. pontban szereplő indítványt Pap János visszavonta.
A 48. pontban Jauernik István a 45. § (1) bekezdése szövegének nyelvtani módosítását indítványozza. A bizottságok nem támogatják.
Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 124 igen szavazattal, 200 nem ellenében, 4 tartózkodás mellett nem fogadta el.
Tisztelt Országgyűlés! A határozathozatalunk végére értünk. Megkérdezem, van-e valakinek tudomása olyan módosító javaslatról, amelyről kellett volna, de nem határozott az Országgyűlés. (Senki sem jelentkezik.) Jelentkezés nem történt. Zárószavazásra a következő ülésünkön kerül sor.
Soron következik a vámjogról, a vámeljárásról, valamint a vámigazgatásról szóló 1995. évi C. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat módosító javaslatainak határozathozatala. Az előterjesztést T/2061. számon, a bizottságok együttes ajánlását pedig T/2061/55. és 83. számokon kapták kézhez.
Megadom a szót Varga Mihály államtitkár úrnak, aki válaszolni kíván a vitában elhangzottakra.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés