DR. BOGÁR LÁSZLÓ, a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Engedje meg, hogy azt mondjam, meglehetős önbizalomra vall, ha valaki - jelen esetben ön - egy jellegzetesen egyezkedési mechanizmusra épülő, és mindenképpen kétszereplős folyamat problémáit feltétlenül csak az egyik fél hibájaként rója fel. Azt hiszem azonban, hogy nemcsak egyszerűen talán egy kicsit túltengő önbizalomról, hanem némi előítéletességről is van szó ebben az ügyben, ugyanis ezt látszik alátámasztani az, hogy bizonyos előfeltevések igazolását kívánja biztosítani azzal, hogy nem egészen pontosan idézi a törvényt. Ön ugyanis úgy fogalmaz, illetve úgy idézi a törvényt, hogy az érintett miniszterek megállapodást kötnek a megyei területfejlesztési tanácsok elnökeivel. Az eredeti szöveg ugyan csak egy kicsit tér el ettől, de mégis egészen mást sejtet, ugyanis az eredeti szöveg úgy hangzik, hogy "az érintett miniszterek és a megyei területfejlesztési tanácsok elnökei kötnek megállapodást". Azt gondolom, az eredeti szöveg egyértelműbben jelzi, hogy itt egyezkedési mechanizmusról és nem diktátumról van szó, mint amit az az idézett forma sugallna, amely az ön interpellációs kérdésében szerepelt.

Higgye el, hogy ha az ilyen megállapodások aláírása kizárólag a minisztériumokon múlna, a tárcák mintegy diktálhatnák annak a tartalmát, akkor nem lenne, nem is lett volna oka firtatni a törvényes határidők betartatását, ugyanis ebben az esetben egyfajta diktátumról volna szó. Gyanítom, hogy abban az esetben viszont esetleg más tartalmú interpellációs kérdést tett volna fel, amely az érintett minisztériumoknak ezt a diktatórikus magatartását kritizálja.

Minderről azonban szó sincs. A megfelelő időben javaslatokat tettek, észrevételek hangoztak el, egy kettős egyeztetési folyamat zajlott le ebben az időszakban, ha úgy tetszik, egy demokratikus egyeztetési mechanizmus, amelynek mindenféleképpen kompromisszumokkal kell zárulnia.

Figyelemmel erre, csak az egyik félen számon kérni ennek a késedelmeit, illetve az egész folyamat problémáit, azt gondolom, egy kicsit egyoldalú megközelítésre vall.

Egyébként ami a konkrét megállapodásokat illeti, négy esetben lényegében már megvan a megállapodás, és a többi esetben is napokon belül sor kerül ezekre a megállapodásokra. Lássa be, ezt kérem öntől, hogy bár kérdései és az egész problémafelvetés nem alaptalan - ezért ezt köszönöm is -, de alaptalanul dramatizált az a beállítás, ahogyan ön megközelíti ezt az egész kérdéskört. Azt gondolom, hogy a minimális késlekedés, amennyiben emögött - valóban erről van szó - demokratikus egyezkedési, egyeztetési mechanizmus húzódik, nem lehet és a jövőben sem lesz akadálya hasonló típusú megállapodásoknak.

Köszönöm a figyelmét, és kérem válaszom elfogadását. (Taps a Fidesz soraiból)

Forrás: parlament.hu