DR. BOGÁR LÁSZLÓ, a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára: Köszönöm a szót. Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Ön az interpellációjában úgy fogalmazott, hogy a Simicska úr tanácsadói munkájával összefüggő korábbi interpellációjára adott válaszomban gyakorlatilag kitértem a válaszadás elől. Nekem inkább az a benyomásom, hogy ön tér ki - hogy szóhasználatával éljek - az én válaszom lényegének megértése elől, de attól tartok, ebben nem fogunk egyetérteni. Persze, a válaszom megértése előli kitérésére valószínűleg jó oka lehetett, tudniillik abban az esetben, ha nem tért volna ki a megértése elől, akkor nyilván nem tett volna fel egyértelműen a Házszabályba ütköző kérdést sem akkor, sem most. Én azonban, mivel meglehetősen elszánt ember vagyok, nekifutnék még egyszer az ön által ravaszul újra felállított akadálynak, és megkísérelnék válaszolni erre a kérdésre, nagyjából az alábbiak alapján.
Először is szeretném tájékoztatni önt, az, hogy a Magyar Fejlesztési Bank elnök-vezérigazgatója kit foglalkoztat tanácsadóként, egyelőre legalábbis - tudomásom szerint - nem a Magyar Köztársaság miniszterelnökének feladatkörébe tartozó ügy. (Felzúdulás az MSZP és az SZDSZ soraiban.) Ebből következően ha ön a Magyar Fejlesztési Bank elnök-vezérigazgatójának tanácsadóját illetően mégis interpellációs kérdést tesz fel a miniszterelnöknek, akkor ön az Országgyűlés képviselőjeként az alkotmány, illetve a Házszabály előírásába ütköző módon jár el, ami - azt gondolom, ebben egyetérthetünk - nem ildomos. Nem szeretném viszont, hogy újra nehezményezze a válaszomat, éppen ezért a következőkről szeretném még ezenkívül tájékoztatni.
Simicska Lajos a Magyar Fejlesztési Bank vezérigazgatója háromfős tanácsadó testületének egyik tagja. Munkája során feltehetőleg azokban a kérdésekben nyilvánít véleményt, amelyekben az elnök-vezérigazgató erre igényt tart, és nem tudom elképzelni, hogy a bank belső szabályzatai szerint ez a vélemény bármilyen szempontból kötelező lehetne - mint ahogy ön feltételezi vagy sugallja - az elnök-vezérigazgató számára. S hogy milyen tárgyban tesz fel kérdéseket az elnök-vezérigazgató Simicska úrnak? - sugárzik az ön arcáról a kérdés; megpróbálom leolvasni metakommunikatíve. (Derültség a kormánypárti oldalon.) Nos, azt javaslom, hogy ezzel kapcsolatban - ezt akkor is elmondtam - bátran forduljon az elnök-vezérigazgató úrhoz, aki nagy valószínűséggel szívesen fogja tájékoztatni erről önt.
Ami pedig végül az interpellációjának az autópálya-programra vonatkozó felvetéseit illeti: tekintettel a kormányzaton belüli munkamegosztásra, természetesen ebben a tárgykörben sem a miniszterelnök urat kellett volna megszólítania; tudniillik a tárgykörben illetékes kormánytagok - ebben egészen bizonyos vagyok, jelenleg is itt ülnek - igen szívesen állnak az ön rendelkezésére, ha egy interpellációban ezeket a kérdéseket számukra megfogalmazza.
Köszönöm, hogy meghallgatott, és ezzel együtt is kérem válaszom elfogadását, noha igazán nem reménykedem benne.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti oldalon.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés