DR. DÁN JÁNOS (FKGP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! A történet a parasztságnak a szövetkezetekbe történő önkéntes belépéséig nyúlik vissza. Az önkéntes belépők földje, kocsija, lova, egyéb termelőeszköze közös használatba ment át. A szövetkezetek vagyonnevesítése két lépcsőben zajlott. Először, még a Németh-kormány idején a szövetkezeti vagyon belső szabályzatban meghatározott mértékét, annak legfeljebb 50 százalékát juttatás címén a tagok tulajdonába lehetett adni, majd a rendszerváltozás után a teljes szövetkezeti vagyon nevesítve lett, sőt egyetlen alkalommal, 1992 júniusától december 31-ig aki akart, a vagyonrészével ki is válhatott a szövetkezetekből. Bár társadalmi igény később is lett volna hasonló lehetőségre, ilyenre többször nem került sor. Felvetődik a kérdés: egyszer volt Budán kutyavásár?

1993. január 1-jéig 1273 szövetkezet alakult át, a vagyonnevesítés 1 millió 140 ezer főt érintett. Tömegesebb kiválásra a munkahely féltése mellett az egyes szövetkezeti vezetők részéről elhangzó megfélemlítő kijelentések - nem fog nyugdíjat kapni s a többi -, valamint az üzletrészek utáni osztalék fizetésének az ígérgetése miatt nem került sor. Az agrárszövetkezetek eszközértéke 1998-ban 345 milliárdot tett ki, az üzemi tevékenység árbevétele 323,6 milliárd, ebből üzemi ráfordítás 310,3 milliárd forint volt. Az üzemi tevékenység eredménye 13,3 milliárd volt. A pénzügyi műveletek 9,4 milliárd veszteséget okoztak. Az egyéb növekvő és csökkenő tételek figyelembevétele során a szövetkezetek adózás előtti eredménye 9,3 milliárd forint, melyből 1,3 milliárd forintot fizettek ki jóváhagyott osztalék címén.

Szeretném felhívni a miniszter úr figyelmét, hogy a szövetkezeti és kívülálló üzletrész-tulajdonosok egyre kevésbé látják biztosítva üzletrészeik jövedelemtermelő képességét, sőt aggódva tapasztalják a szövetkezeti üzletrészük fedezetét biztosító vagyontárgyak eltűnését. Hogyan történik ez? Egyrészt a működőképes vagyonrészt kft.-kbe és egyéb gazdasági társaságokba viszik, másrészt gazdálkodási nehézségekre hivatkozva egyszerűen eladják. Tehát 1 millió 140 ezer ember kijátszása történik, közben a rendszerváltozás óta a Független Kisgazdapártot vádolják azzal, hogy szétveri a mezőgazdasági szövetkezeteket. (Pásztohy András: Így van!)

Tisztelettel kérdezem a miniszter urat, mi lesz a szövetkezeti üzletrészekkel, avagy kik verik szét a szövetkezeteket. Tisztelettel várom válaszát. (Taps a kormánypárti oldalon.)

Forrás: parlament.hu