DR. SZABÓ JÁNOS honvédelmi miniszter, a napirendi pont előadója: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Az Amerikai Egyesült Államok kormánya egy olyan javaslatot juttatott el a Honvédelmi Minisztériumhoz, amelyben felajánlotta két magyar-amerikai közös légierő-gyakorlat Magyarországon történő lebonyolításának lehetőségét. A felajánlás elfogadása szakmai szempontból feltétlenül indokolt, és emellett a kérdéses közös gyakorlatok beleilleszthetők a Magyar Honvédség 2000. évi kiképzési és gyakorlati tervébe is. A gyakorlatok magyar félre eső költségei a minisztérium éves költségvetésében tervezésre kerültek és rendelkezésre állnak. Az amerikai fél a gyakorlatok végrehajtása során felmerülő rá jutó költségeket a felek közötti előzetes írásbeli megállapodás alapján saját maga fedezi. Ekképpen kell tehát értelmezni a néhány képviselőben kételyeket ébresztő indoklás utolsó bekezdését.
Tekintettel arra, hogy az amerikai igény alapján tervezett gyakorlatok közül az első végrehajtása már április utolsó hetében megkezdődik, a kormány az Országgyűlés soron kívüli, sürgős döntését kérte a határozati javaslatról. Fontos annak a ténynek a kiemelése, hogy a közös gyakorlatok során éleslövészeti feladatok lebonyolítására nem kerül sor.
A fentiek alapján kérem a tisztelt Országgyűlést - arra is tekintettel, hogy az illetékes bizottságok támogatták az előterjesztést -, hogy a határozati javaslatot fogadják el.
Köszönöm figyelmüket. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés