DR. SZAKÁCS IMRE ifjúsági és sportminisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Azt gondolom, hogy Szabó Lukács képviselőtársunk hozzászólása azt bizonyítja, hogy ez a kormány katasztrófahelyzetekben a helyén áll, és tudja ezeket a helyzeteket kezelni. Valóban, az az együttérzés és az a hang, amely kicsendült a képviselőtársam felszólalásából, alátámasztja a kormány helyes intézkedéseit. Az, hogy a jelenlegi árvízhelyzetben 37 milliárd forintot a tárcáktól átcsoportosít ennek a katasztrófának a kezelésére, a kormányzat gyors lépéseit bizonyítja.
Ugyanez a helyzet, katasztrófa történt a Budapest Sportcsarnokkal is tavaly decemberben, amely katasztrófa kezelésére a kormány ugyan még nem hozta meg a döntést, de a szándéka az, hogy ezt a katasztrófát is kezeli.
Én igazán annak örülnék, ha a gátak is megépülnének, a jövőben biztonságban érezhetné az árvíz sújtotta vagy veszélyeztetett területen élő lakosság a vagyonát, életét, s ugyanakkor a sport, illetőleg a művészetek világának kedvelői is olyan sportlétesítményt birtokolhatnának, amely a leégett Budapest Sportcsarnokot helyettesíti. Nem gondolom, hogy helyes, ha a kettőt egymással szembeállítjuk, hanem az a helyes, ha mind a kettőt kezeli a kormány.
A Sportcsarnokkal kapcsolatban el szeretném mondani, hogy ez volt az országnak az egyetlen olyan sportcsarnoka, amely nemzetközi szintű versenyek rendezésére lehetőséget biztosított atlétikában vagy más sportágban, és az egyetlen olyan sportcsarnoka volt, ahol olyan kulturális rendezvényeket lehetett lebonyolítani, amelyeket több ezret, tízezret meghaladó nézőszámban láttak, élveztek végig a nézők.
Nem veszélyezteti a Sportcsarnok tervezett felépítése, újjáépítése az árvíz sújtotta területek katasztrófaelhárítását. Ön is nagyon jól tudja, hogy az elmúlt években, évtizedekben elhanyagolt gátépítés nagy ütemben folyik, a kormány a tavalyi évben is, ebben az évben is jelentős anyagi forrásokat és erőket csoportosít át ennek érdekében.
Bízom abban, hogy az ország ezeket a lépéseket majd úgy fogja értékelni, hogy a gátak is megépültek, és majd a képviselő úrral közösen részt veszünk a Sportcsarnok avatásán is. Köszönöm.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés