DR. KONTRÁT KÁROLY belügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Könnyű helyzetben vagyok a kérdés megválaszolásakor, hiszen a parlament tegnap délután tárgyalta a polgármesterek jogállásának egyes kérdéseiről szóló 1994. évi LXIV. törvény módosításáról szóló törvényjavaslatot. Mind a részletes vita során, mind a három héttel ezelőtti általános vita során azt tapasztaltam, hogy hatpárti konszenzus van a kérdést illetően, nevezetesen ez a törvényjavaslat arról szól, hogy a jelenlegi gyakorlattal ellentétben - amikor is a miniszteri fizetéshez van igazítva a polgármesterek illetménye - változás következzen be. A kormány többek között azért is tartotta célszerűnek e törvényjavaslat benyújtását, hiszen az elmúlt időben az önkormányzati szövetségek részéről egyrészt sok kritika érte ezt a gyakorlatot, másrészt pedig elharapózott az a gyakorlat, amit ön is említett. Harmadrészt pedig az 1998-as önkormányzati választásokon országos átlagban két jelölt szerepelt polgármesterjelöltként, míg '94-ben három; tehát azt lehet mondani, hogy csökkent ennek a tisztségnek a presztízse.
A törvényjavaslat a településnagysághoz igazodva hét kategóriát állapít meg, amelynek következtében a 3-as szorzótól a 13-as szorzóig terjedően lehet az adott település köztisztviselői illetményalapjához igazodóan a polgármester illetményét megállapítani.
Tisztelt Képviselő Úr! Azt, hogy az ég és a föld között hol a határ, a törvényjavaslat elfogadása esetén az adott település képviselő-testülete vagy közgyűlése fogja meghúzni ezt a határt, attól függően, hogy milyen a polgármester teljesítménye, milyen az önkormányzat megítélése, milyen eredményeket ért el a polgármester a munkája során. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi a felszólalási idő leteltét.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés