BALOGH LÁSZLÓ, az MDF képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen. Elnök Asszony! Államtitkár Urak! Képviselőtársaim! Én azt hiszem, hogy az előttünk lévő törvénytervezet nem egy látszat. Egy valóság, amely a mi meggyőződésünk szerint, a Magyar Demokrata Fórum meggyőződése szerint már most is elkésett.

Mielőtt az érdemi hozzászólásomhoz hozzákezdenék, föl szeretném hívni MSZP-s és SZDSZ-es képviselőtársaink figyelmét arra, hogy a kulturális bizottságban éppen én voltam, aki már több mint egy évvel ezelőtt javasoltam, hogy a média-albizottság kezdjen tárgyalásokat már egy évvel ezelőtt arról, hogy hogyan tudjuk előkészíteni a médiatörvény változtatásait. Akkor az MSZP úgy döntött, hogy nem vesz részt az albizottság munkájában, tehát nem tudtuk elkezdeni az érdemi munkát.

Decemberben javasoltam, hogy kezdjük el az előkészületeket a kuratórium elnökségének megválasztásához. Nem történt két hónapig semmi, és nem a kormánypártok miatt nem történt semmi.

Mint ahogy a legutóbbi kulturális bizottsági ülésen is elhangzott épp a kormánypárti képviselőtársaim szájából is, nyitottak vagyunk minden kompromisszumra, hogy ezeket a kuratóriumi elnökségi ügyeket megtárgyaljuk, és mindenki számára elfogadható kompromisszummal - akár az Alkotmánybíróság szellemében is - megoldjuk.

Ezek után engedjék meg, hogy az érdemi hozzászólásomhoz kezdjek. A Magyar Demokrata Fórum frakciója úgy ítéli meg, hogy vitathatatlanul előrelépés volt az 1996-ban elfogadott médiatörvény. Mára azonban nyilvánvalóvá vált, hogy a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény több ponton nem felel meg a rádiós és televíziós műsorszolgáltatásra vonatkozó egyes európai uniós törvények, rendeletek és közigazgatási rendelkezések összehangolásáról szóló irányelveknek.

Nem várhatunk tovább a médiatörvény módosításával. Nemcsak azért, mert az Európai Unió megköveteli, hogy a csatlakozás előtt elvégezzük a jogharmonizációt ebben a témában is, hanem elsősorban azért, mert ez a törvénytervezet - elfogadása esetén - alkalmas arra, hogy minőségi javulást hozzon elsősorban a kereskedelmi televíziók műsorpolitikájában.

A Magyar Demokrata Fórum frakciója úgy ítéli meg, hogy a törvénytervezet három legfontosabb része: a reklámtevékenység szabályozása és egyértelműsítése, a kiskorúak védelme, valamint az európai mű fogalmának részletes kidolgozása.

Ha valaki veszi a fáradságot, és rászán két-három órát, hogy elemző akarattal, figyelmes szemlélőként nézi valamelyik televíziós csatorna műsorát, rá kell hogy jöjjön, hogy szükséges a reklámtevékenységek pontos szabályozása.

Idézek a törvénytervezetből: "A reklám tényállásainak valósnak és tisztességesnek kell lenniük. Nem tehető közzé vallási vagy politikai meggyőződést sértő reklám. A reklám, a közérdekű közlemény, a jótékonysági felhívás és politikai hirdetés közzétételének megrendelője, továbbá az, akinek ezek közzétételéhez érdeke fűződik, nem gyakorolhat szerkesztői befolyást a műsorszámok tartalmára. Kiemelkedő fizikai teljesítményt vagy járművezetést nem mutathat be alkoholtartalmú italok fogyasztásának hatásaként. Nem kelthet olyan benyomást, hogy az alkoholtartalmú italok fogyasztása hozzájárul a társadalmi vagy szexuális sikerekhez. A reklám nem mutathat be kiskorút erőszakos helyzetben, és nem buzdíthat erőszakra. A kiskorúaknak szóló reklám nem építhet a szülők vagy tanárok iránti bizalomra, továbbra a kiskorúak tapasztalatlanságára és hiszékenységére, televíziós vásárlás nem szólhat kiskorúakhoz."

Meggyőződésem, hogy a törvénytervezetből idézett mondatokkal a parlamentben ülő valamennyi képviselő egyetért. Ugyanakkor a mai reklámgyakorlat mást mutat. Különösen kirívó az a tendencia, hogy a gyermekeken keresztül, a gyermekeket felhasználva ösztönöz fogyasztásra. Mindenki emlékezhet még a karácsony előtti reklámhadjáratokra, amelyek komoly gondot okoztak a gyermekes családoknak, esetenként megmérgezve még a karácsonyi hangulatot is.

Az Országgyűlés már régóta tartozik a fejlett világ átlagánál jóval többet tévéző kiskorúak védelmével. A tisztelt Ház előtt lévő törvénytervezet - szerintem és a Magyar Demokrata Fórum frakciója szerint is - legfontosabb része, amely a kiskorúak védelméről szól.

Az 5. § valamennyi pontja fontos és szakszerű, világos és átlátható, egyértelmű és másképp nem magyarázható. Külön érdeme, hogy kötelezi a műsorszolgáltatót, hogy minden műsorszámot előzetesen valamely kategóriába sorolja be, ezt a besorolást a műsorújságokban is közölje, valamint a sugárzás teljes ideje alatt a kategóriájának megfelelő piktogramot fel kell tüntetnie.

Hogy a rádióhallgató is értse, hogy miről beszélek, a törvénytervezet ezen részéből is idézek egy bekezdést. "Azt a műsorszámot, amely alkalmas a kiskorúak fizikai, szellemi vagy erkölcsi fejlődésének kedvezőtlen befolyásolására, különösen azáltal, hogy meghatározó eleme az erőszak, illetve a szexualitás közvetlen, naturális ábrázolása, a 4. kategóriába kell sorolni.

(23.20)

Az ilyen műsorszám minősítése: 18 éven aluliak számára nem ajánlott.

A negyedik kategóriába sorolt műsorszám csak 23 óra és reggel 5 óra között tehető közzé, megfelelő jelzés feltüntetése mellett. Az ilyen műsorszám előzetese csak 21 óra és reggel 5 óra között tehető közzé, benne 23 óra előtt nem szerepelhet olyan elem, amely a műsorszám ilyen minősítését megalapozza.

A fenti példák is bizonyítják, hogy a polgári kormány fontosnak tartja a gyermekeink védelmét a képernyőkön eluralkodott kulturális környezetszennyezés ellen.

Szeretném felhívni ellenzéki képviselőtársaim figyelmét, ha másért nem, már ezért a fejezetért érdemes megszavazni ezt a törvényt, hisz a gyerekeink otthon még nem ellenzékiek és nem kormánypártiak, csak gyerekek. Ha valaki ma bekapcsolja a televíziót esti főműsoridőben, látja, hogy ha ez a törvény életbe lép, azok a filmek lekerülnek a műsorról, amelyeket most sugároz a televízió.

Továbbá fontos lenne, hogy az európai művek kvótáját ne csak a csatlakozás után vezessük be, hanem a törvény elfogadásakor, hisz a tapasztalatok is azt mutatják, hogy az európai művek kevésbé agresszívek, közelebb állnak kulturális identitásunkhoz és tapasztalataink szerint több értéket közvetítenek. Kimondható, hogy az európai művek nagyobb arányú megjelenése a magyarországi televíziókban pozitív hatást gyakorolna kulturális környezetünkre.

Befejezésül: kérem az ellenzéket, hisz kétharmados törvényről van szó, hogy ne kösse a törvénytervezet elfogadását feltételekhez, hisz mindannyiunk közös érdeke, hogy teljesítsük vállalt kötelezettségeinket a jogharmonizációval kapcsolatban, de ennél is nagyobb közös érdekünk, hogy védjük meg gyermekeinket és emeljük vizuális kultúránk színvonalát.

Ismételten kérem önöket, elsősorban az MSZP és az SZDSZ képviselőit, hisz önökön fog múlni, lesz-e törvény a tervezetből, mert a kormánypártok kinyilvánították támogatásukat a törvénytervezettel kapcsolatban.

Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu