BAUER TAMÁS (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök asszony. Én egy ügyrendi javaslatot szeretnék egy percben tenni a Házszabálynak megfelelően a következő napirendi pont, tehát az egyes fontos tisztséget betöltő személyek ellenőrzéséről és a Történeti Hivatalról szóló törvény módosításáról szóló törvényjavaslat tárgyalásának valamilyen formában történő elhalasztására. A következővel indoklom ezt a javaslatot:
Mint tudjuk, mindjárt háromnegyed 12 van, a törvényjavaslathoz kilencen jelezték írásban előre a hozzászólásukat, ezenkívül van írásban előre nem jelzett felszólalási igény is, 15 perces időkeret szerepel a napirendben, emellett több bizottság bizottsági előadókat is állított - ami azt jelenti, hogy ez egy legalább három órán keresztül tartó vita, és kétpercezni korlátozás nélkül lehet. Én azt gondolom, függetlenül attól, hogy egyetértünk-e ennek a törvényjavaslatnak az időszerűségével vagy sem, az előterjesztők nyilván egy nagy fontosságú előterjesztésnek tartják a törvényjavaslatukat. Ennek a törvényjavaslatnak mindkét elődjét keddi napon, reggel 9-kor kezdte el tárgyalni az Országgyűlés 1993-ban meg 1995-ben is. Teljesen indokolatlan és ellentétes a parlament egész rendjével az, hogy éjjel háromnegyed 12-től hajnali fél 3-ig tárgyaljon az Országgyűlés egy ilyen törvényjavaslatot, ráadásul még le is kell zárnia ezen az ülésnapon a vitát.
Azt javaslom, hogy ha komolyan akarjuk venni a parlament működését és komolyan akarjuk venni magát a törvényjavaslatot, akkor halasszuk egy normális időpontra ennek a tárgyalását, amikor erre mód van.
Köszönöm szépen. (Demeter Ervin: A Bokros-csomagot egész éjjel tárgyaltuk!)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés