BÉKI GABRIELLA (SZDSZ): Köszönöm, elnök úr. Őszintén meglepett Lezsák képviselőtársam beszédének különösen az a része, hogy az abortuszkérdést a Kádár-rendszer kritikájaként használta fel. A Kádár-rendszerrel kapcsolatban kritikát mondani lehet sok mindenért, de történetesen hogy az abortusz szabályozása tekintetében le kellene leplezni a gonoszságát, ez egyszerűen meglepő számomra. Abortuszkényszer mint olyan, Magyarországon ismereteim szerint nem volt. A Kádár-rendszer előtt volt olyan periódus, amikor teljes tilalom volt, annak az összes negatívumával, összes gyötrelmével. Azt gondolom, hogy abból bőségesen lehetne tanulni és ezeket a tapasztalatokat hasznosítani.
Én magam is azért kértem szót, hogy nagy hangsúllyal megismételjem, amit a beszédemben is mondtam, hogy abortuszpárti álláspont, amit Lezsák képviselő úr az előbb említett, nincsen, nem létezik. Mindannyian tudjuk, hogy az abortusz rossz, és lehetőség szerint elkerülendő dolog.
Szeretném, ha legalább ebben a vitában mindannyian tudnánk annyira szakszerűek lenni, hogy úgy fogalmaznánk, hogy van abortuszt tiltó álláspont, és van abortuszt engedő álláspont. Azt gondolom, hogy ez sokkal korrektebb lenne. Mint ahogy azt gondolom, hogy ezen az oldalon mindegyik megszólalásban hitet teszünk amellett, hogy mennyire fontosnak tartjuk a felvilágosító munkát. Soha nem volt olyan periódus Magyarországon, amikor abortuszra lehetőség volt, és bárki elhallgatta volna ennek a veszélyeit.
Köszönöm a figyelmet. (Taps az MSZP és az SZDSZ padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés