BÉKI GABRIELLA (SZDSZ): Köszönöm, elnök úr. Én akkor jelentkeztem, amikor Surján képviselőtársam egy olyan kijelentést tett, amit nem akartam szó nélkül hagyni, sajnos most nincs a teremben. Szeretnék visszakanyarodni ahhoz a kérdéshez, hogy megtesz-e mindent az állam azért, hogy a gyermek vállalható legyen.
Surján képviselőtársam ugyanis úgy fogalmazott, hogy évente csak 300 nő jön úgy ki a gyermekvédelmi szolgálattól, hogy meggondolta magát, és mégiscsak megtartja a gyermeket, és azt mondta, hogy itt van az igazi gond, hogy ez a szám nem nő évről évre és a többi. Én pedig pont fordítva gondolom. Azt gondolom, hogy akkor végeznénk jó prevenciós munkát, ha be se menne a nő, tehát ha nem kerülne olyan helyzetbe, hogy nem várt terhesség gondjával kínlódik. Számunkra a prevenció ennyire a megelőzést jelenti, és nem azt a helyzetet, amikor egy ilyen kiélezett problémával kínlódva, tényleg mindenféle lelki tusával, dönteni kell egy ilyen rossz dologról, mint az abortusz.
Azt hiszem, nagyon fontos lenne, hogy tudjuk tisztázni ebben a vitában, hogy ki mit ért tanácsadáson; hogy ezen az oldalon azért hallgatjuk aggodalommal a kormánypárti felszólalásokat, mert tartunk tőle, hogy ott a tanácsadásnak egyfajta nyomásgyakorló funkciója van. Ha Surján képviselőtársam annak örülne, hogy egyre több nő jön ki a gyermekvédelmi szolgálattal való beszélgetés után úgy, hogy mégiscsak vállalja a gyereket, akkor illetéktelen ember avatkozik ebbe a döntési folyamatba, tudniillik az állam. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés