DR. KARL IMRE (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Szalay Gábor képviselőtársam gondolatmenetét szeretném egyrészt folytatni, másrészt egy kicsit talán más szempontból megvilágítani. Azt gondolom, hogy kell arról beszélni és érvelni amellett, hogy mi várható az energiaárak területén. Azt hiszem, már több mindenki elmondta, hogy mitől fog növekedni az energiaár - legalábbis középtávon.
De el kell hogy mondjam azt, hogy a valóságban arról van szó, hogy az energiaárak jelenlegi szintjén - nem a későbbi növekedés miatt, hanem a jelenlegi szintjén is - szükség van valamilyen típusú szociális kompenzációra, ami megjelenhet szociális tarifa vagy más típusú támogatás, kompenzáció, tulajdonképpen egy pénzügyi támogatás megadása formájában.
Úgy gondolom, hogy ebben a Házban arról is kell beszélni - főleg a mai napon -, hogy ennek a kompenzációnak, ennek a szociális tarifának a kidolgozása és megjelenése ennek az új törvényjavaslatnak a hatálybalépésével egyidejűleg kell megtörténjen. Ezt feltétlenül fontos hangsúlyozni.
Nem értem azt, hogy miért nem esik arról szó, hogy itt, Magyarországon ebben a kérdésben vannak komoly tapasztalatok. Azt hiszem, ezt én nyugodtan mondhatom. 1996 és '98 között folyt egyfajta kompenzáció, amiről természetesen lehet politikai véleményt alkotni, lehet azt mondani a jelenlegi politikának, a jelenlegi kormányzatnak, hogy ez a számára politikai megfontolásból nem szimpatikus, de az akkori tényekkel valamilyen módon mindenképpen szembesülni kellene.
Ezek azt mutatják, hogy Magyarországon körülbelül egymillió olyan háztartás van, ami valamilyen ok miatt ilyen kompenzációra rászorul, nemcsak a szociális helyzete miatt, hanem azért is, hogy ebből (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) az energiafogyasztási rendszerből ne kerüljön ki.
Köszönöm szépen.(Taps az MSZP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés